Hirdetés

Emberöléssel gyanúsítják a Moldovai Köztársaság főügyészét

Rejtélyes, halálos kimenetelű vadászbaleset tartja lázban a politikai életet a Moldovai Köztársaságban, amelynek történetesen a főügyészét gyanúsítják az emberölés elkövetésével. A nagy port kavart ügy alaposan rávilágít a volt kommunista ország korruptságára, a különböző hatalmi érdek-összefonódásokra.

Rostás Szabolcs

2013. január 20., 19:252013. január 20., 19:25

Akár a Moldovai Köztársaság európai uniós integrációs törekvéseit is megakaszthatja a chişinăui hatóságok által hetek óta eltusolt vadászbaleset.

A botrányt Sergiu Mocanu, a volt szovjet tagköztársaságban tetten érhető maffiatípusú tevékenységek ellen küzdő civil szervezet vezetője robbantotta ki nemrég, feltárva, hogy egy december 23-án rendezett vadászaton agyonlőttek egy férfit. Az aktivista szerint a magas rangú közméltóságok, politikusok és üzletemberek részvételével tartott vadászaton a Prut menti ország főügyésze, Valeriu Zubco terítette le a 35 éves Sorin Paciut, aki két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. Mocanu történetére kezdetben csak a chişinăui sajtó harapott rá, további részletek napvilágra kerülésével azonban mára már az állam legmagasabb rangú vezetőit is állásfoglalásra kényszerítette az ügy. Vlad Filat kormányfő a hét elején átfogó vizsgálat lebonyolítására utasította a nyomozó hatóságokat, előrebocsátva: már az eddig kapott jelentések alapján is „bizarr” adatokhoz jutott hozzá.

Kiderült, hogy a Chişinăutól száz kilométerre, Făleşti városa körzetében rendezett vadászat illegális volt, mivel egy természetvédelmi területen kaptak puskavégre több tucat vaddisznót. A részvevők többségének kilétét egyelőre homály fedi, ám az biztos, hogy a főügyészen kívül az orvvadászok között voltak parlamenti képviselők, miniszterek és magas rangú bírák is.

Az ügyészség jelenleg Gheorge Creţut, a chişinăui táblabíróság elnökhelyettesét gyanúsítja a gondatlanságból elkövetett emberöléssel, aki kezdetben tagadta, később viszont elismerte, hogy részt vett a vadászaton, de közölte: nem ő lőtte le a vadászat helyszíne közelében kőbányát működtető áldozatot.

Miközben Nicolae Timofti államfő parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, az orvvadászat részvevőinek állami tisztségükről való lemondását követelte, Zubco január végéig meghosszabbította pihenőszabadságát, és felfüggesztette főügyészi tisztsége gyakorlását. Vlad Filat kormányfő szerint azonban ezt nem teszik lehetővé a moldovai jogszabályok, és lemondásra szólította fel a főügyészt. Zubco a hétvégén ezt meg is tette, ügyét ma tárgyalja a parlament.

Elemzők szerint a botrány főleg a 2009 óta hatalmon lévő, Szövetség az Európai Integrációért elnevezésű négypárti koalíció demokrata szárnyát érinti kényesen, Zubco ugyanis a Marian Lupu, a törvényhozás elnöke által vezetett alakulat támogatásával lett főügyész. Azzal ugyanakkor a moldovai kormány képviselőin kívül Dirk Schuebel, az EU chişinăui missziójának vezetője is egyetért, hogy a bűncselekmény felgöngyölítésétől függ az ország integrációs folyamatának folytatódása. Schuebel arra figyelmeztetett: ha a hatóságok továbbra is mentegetni próbálják a vadászbaleset elkövetőjét, Brüsszel felfüggeszti a tárgyalásokat a Prut menti ország állampolgárai vízumkötelezettségének feloldásáról.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés