Elutasított Abbász-felhívás

Iszmáil Haníjét jelölték palesztin miniszterelnöknek

MTI

MTI

2006. február 20., 00:002006. február 20., 00:00

A parlamenti választásokon győztes iszlám radikális mozgalmat, a Hamászt kérte fel kormányalakításra Mahmúd Abbász az új palesztin parlament hétvégi alakuló ülésén. A palesztin elnök egyúttal a már megkötött békemegállapodások elismerését, valamint mérsékelt irányvonalú, az Izraellel való tárgyalásokat is magában foglaló politikájának mint a palesztinok egyetlen stratégiai választásának támogatását kérte a Hamásztól. A szervezet szóvivője azonnal elutasította Abbász elnök felhívását, ami előrevetíti egyrészt az új kormány és az Abbász közötti összeütközés lehetőségét, másrészt a bojkottot a nemzetközi közösség meghatározó országainak részéről.
A 132 tagú Palesztin Törvényhozási Tanács alakuló ülése Korán-idézetek felolvasásával és a képviselők eskütételével kezdődött a ciszjordániai Rámalláhban, illetve Gáza városban. A rámalláhi Mukata negyedben, a Palesztin Hatóság kormányzati negyedében összeült parlamentben 65, míg Gázában 54 képviselő volt jelen, a maradék 13 képviselő jelenleg izraeli börtönökben tölti büntetését. A két helyszínre azért volt szükség, mert az izraeli biztonsági intézkedések miatt a Gázai övezetből nem tudtak Rámalláhba utazni a képviselők, így videokonferencia keretében folyt a tanácskozás.
Az új parlament Abdel-Azíz Duejket, a Hamász egyik ciszjordániai vezetőjét választotta elnökévé. A keményvonalasként ismert 58 éves Duejk rövid beszédében azt ígérte a Hamász nevében, hogy a megszállt palesztin területek felszabadításáért, a palesztin nép ügyének, az ellenálláshoz és a védekezéshez való legitim jogának megvédéséért fog küzdeni.
A parlamentben 74 mandátummal rendelkező Hamásznak – a Fatah 45 képviselővel van jelen, a maradék 13 hely kisebb pártoknak, illetve független jelölteknek jutott – öt héten belül kell kormányt alakítania attól az időponttól kezdve, hogy hivatalosan megnevezte miniszterelnök-jelöltjét.


Jaszin „jobbkeze” a kormányfőjelölt
Gázában tegnap a Hamász bejelentette: Iszmáil Haníjét jelöli a miniszterelnöki tisztségre. Az Abu Abed néven is emlegetett 43 éves Haníje vezette a Hamász listáját a 2005. január 25-i palesztin parlamenti választásokon. Korábban Ahmed Jaszin sejk, a Hamász alapítója és szellemi vezetője „jobbkezeként” tartották számon. Ismerői nyugodt emberként, pragmatikus politikusként és a palesztin egység híveként jellemzik Haníjét. A politikus nagyon népszerű a Hamász soraiban, és jó kapcsolatokat ápol más palesztin szervezetek vezetőivel is.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
2025. szeptember 06., szombat

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt

Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt
2025. szeptember 05., péntek

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat

Megszorító intézkedések hatálya alá vett az Európai Unió külügyi tanácsa két orosz állampolgárt krími fogdákban elkövetett visszaélések miatt.

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat
2025. szeptember 05., péntek

Putyin szerint Oroszországnak is szüksége van biztonsági garanciákra

Mind Oroszország, mind Ukrajna számára biztonsági garanciákat kell kidolgozni, Moszkva ezeket tiszteletben fogja tartani – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.

Putyin szerint Oroszországnak is szüksége van biztonsági garanciákra
2025. szeptember 05., péntek

Három gyanúsított ellen ejtették a vádat az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland ügyészség ejtette a vádat három gyanúsított ellen, akik a nagy értékű dák aranykincsek – köztük a híres coțofenești-i aranysisak és három aranykarperec – ellopásával kapcsolatban kerültek a hatóságok látókörébe.

Három gyanúsított ellen ejtették a vádat az ellopott dák műkincsek ügyében
2025. szeptember 04., csütörtök

Horrorkaravánokra vadásztak magyar és a román rendőrök

Magyar és a román rendőrök másfél hónapon át közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében: a túlsúlyos járművekre, a gyorshajtásokra, az okmányok érvényességére, a „horrorkaravánokra”, a pihenőidő betartására és a rakományok rögzítésére figyeltek.

Horrorkaravánokra vadásztak magyar és a román rendőrök
2025. szeptember 04., csütörtök

Uniós bíróság: egy EU-tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását

Egy európai uniós tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg egy európai elfogatóparancs végrehajtását, és nem veheti át a büntetés végrehajtását a kibocsátó tagállam hozzájárulása nélkül – közölte csütörtökön ítéletében az uniós bírósá

Uniós bíróság: egy EU-tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását
2025. szeptember 04., csütörtök

Elhunyt Giorgio Armani olasz divattervező

Az olasz divattervező, Giorgio Armani csütörtökön, 91 éves korában elhunyt. Armani minden idők egyik legsikeresebb olasz divattervezőjeként volt ismert.

Elhunyt Giorgio Armani olasz divattervező
Elhunyt Giorgio Armani olasz divattervező
2025. szeptember 04., csütörtök

Elhunyt Giorgio Armani olasz divattervező

2025. szeptember 04., csütörtök

Lisszabon után Londonban is súlyos tömegközlekedési baleset történt

Súlyos autóbuszbaleset történt csütörtökön London belvárosában. A helyszínről 15 sérültet szállítottak kórházba.

Lisszabon után Londonban is súlyos tömegközlekedési baleset történt