2013. január 17., 13:072013. január 17., 13:07
Timosenko napok óta nem hajlandó kórtermi ágyában aludni, ügyvédjeinek beszámolói szerint vagy a fürdőben, vagy a látogatók fogadására kialakított helyiségben éjszakázik ülve. Követeli, hogy távolítsák el a videokamerákat és az őrt a kórterméből.
A három képviselőnő látogatóba ment be hozzá, majd közölték, hogy ott maradnak, és támogatásuk jeléül a fogadószobában ülve töltik az éjszakát. A volt kormányfő jogi képviselője, Szerhij Vlaszenko újságíróknak azt mondta, hogy a képviselőnők addig nem hajlandók elhagyni a harkivi kórházat, amíg Timosenko követeléseit nem teljesítik. A gazeta.ua hírportál úgy értesült, hogy csütörtök délelőtt a képviselőnők még a kórházban voltak, de senki sem tud velük kapcsolatba lépni, mert elvették a mobiltelefonjukat.
Alekszandra Kuzsel, a tiltakozók egyike kijelentette, hogy a női börtönben, ahol Timosenko kórházba szállítása előtt raboskodott, nincsenek a cellákban megfigyelő kamerák. Megjegyezte, hogy ezek szerint a jogszabályt, amely lehetővé teszi a rabok videomegfigyelését, csakis Timosenkóval szemben alkalmazzák.
A 2009-es orosz-ukrán gázmegállapodás aláírása miatt hivatali visszaélés vádjával hét év börtönbüntetésre ítélt volt kormányfőt gerincpanaszai miatt tavaly áprilisban szállították át a harkivi női börtön rabkórházába. Ügyvédei szerint az ülve szunyókálástól jelentősen romlott az állapota, erősödtek a fájdalmai. Ezt azonban a kórház vezető orvosa, Mihail Afanaszjev cáfolta.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.