
Gyanús úgy. Ana Birchall szerint a CIA-ügynöki jelentkezéséről szóló dokumentum eltűnése is azt bizonyítja, hogy a vád hamis
Eltűnt az Egyesült Államok igazságügy-minisztériumának honlapjáról az a dokumentum, amely szerint Ana Birchall volt szociáldemokrata párti igazságügy-miniszter jelentkezett az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ügynökének.
2025. október 12., 10:592025. október 12., 10:59
Mint arról beszámoltunk, egy amerikai állampolgárságú, Roniel Aledo nevű férfi nyújtotta be a dokumentumot, amelyben azt állította, hogy Ana Birchall volt igazságügyi miniszter megkérte, hogy segítsen neki CIA-informátorként dolgozni.
A G4Media szerint
Aledo, aki állítása szerint a CIA-nak dolgozott, szeptemberben nyújtotta be a dokumentumot az amerikai igazságügyi tárcához, amelyben azt állította, hogy Birchall jelezte: hajlandó lenne a CIA informátorkaként dolgozni, cserébe azért, hogy támogassák őt egy miniszteri tisztség megszerzésében.
Aledo a dokumentumban azt állította, hogy márciusban megállapodást kötött Birchall-lal, aki akkor elnöki tanácsadó volt, de nem kötöttek szerződést, és Birchall fizetést sem kapott.
Birchall akkor hamisnak nevezte a vádakat.

Egy amerikai dokumentum szerint Ana Birchall volt szociáldemokrata párti igazságügy-miniszter, Ilie Bolojan korábbi elnöki külpolitikai tanácsadója felajánlotta szolgálatait a CIA-nak.
Birchall szombaton a G4Media portálnak azt mondta, hogy „szeptemberben, miután tudomást szereztem egy hamis dokumentum megjelenéséről az amerikai igazságügyi minisztérium FARA-nyilvántartásában, hivatalos panaszt nyújtottam be az amerikai hatóságokhoz, kérve az anyag hitelességének ellenőrzését.
Birchall szerint „az a tény, hogy a dokumentumot törölték, bizonyítja, hogy hamis”.
Roniel Aledo LinkedIn-fiókján azt állítja, hogy jelenleg egy tanácsadó céget vezet, és 2006 és 2007 között egy évig a CIA-nak dolgozott.
Az igazságügyi minisztériumnak elküldött másik dokumentum szerint egy állami iskolában dolgozik.
A férfi Vlagyimir Putyin politikájának támogatója, amit több általa írt cikk is bizonyít.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!