Hirdetés

Eltemették Simon Pereszt

Pénteken Jeruzsálemben örök nyugalomra helyezték Izrael 93 éves korában elhunyt volt elnökét, Simon Pereszt.

Hírösszefoglaló

2016. október 02., 14:272016. október 02., 14:27

2016. október 02., 14:272016. október 02., 14:27

Eltemették pénteken Jeruzsálemben Simon Peresz volt izraeli államfőt. A szertartáson – az izraeli állami méltóságok mellett – az egész világból hetven politikai vezető sereglett Jeruzsálembe. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök, Romániát Klaus Johannis államfő képviselte. Jelen volt Barack Obama amerikai és Mahmúd Abbász palesztin elnök is. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a szerdán elhunyt Simon Peresz temetésén elmondott gyászbeszédében az izraeli jobb- és baloldal közös céljáról és a katonai erő segítségével megteremthető béke fontosságáról beszélt.

Elsőként Reuven Rivlin jelenlegi államfő szólalt meg remegő hangon. Egy korszak lezárásának nevezte Peresz halálát, és megemlékezésében bocsánatot kért politikustársai nevében a politikai csatározások hevében olykor elhangzott személyes sértésekért. Utána Netanjahu szólalt fel, aki bevonulásakor kezet fogott és néhány szót váltott az első sor egyik legelőkelőbb helyére – Orbán Viktor mellé – ültetett Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Netanjahu Izrael egyik alapító atyjának nevezte a kilencvenhárom évesen elhunyt Pereszt, s optimizmusának, békevágyának és Izrael iránti szeretetének jeleként értékelte, hogy Izrael és az egész világ gyászolja, és ennyien jöttek az egész világból, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Hangoztatta, hogy Peresz életének volt célja, s reményt lehet meríteni örökségéből. Peresz nemzedékekre próbálta biztosítani Izrael védelmét, miközben békét próbált kötni is – vélte a kormányfő, s hangsúlyozta, hogy politikai riválisok voltak ugyan, de barátok lettek az évekkel.
Netanjahu felidézte egy késő éjszakába húzódó beszélgetésüket, amelyben Peresz kifejtette, hogy csakis a béke garantálhatja a biztonságot Izrael számára, míg ő úgy vélte, hogy csakis a biztonság garantálása után következhet a békekötés. A temetésen – újragondolva régebbi véleményét – kifejtette, hogy mindkettejüknek igaza volt, s mindkettejük célja az ország jövőjének biztosítása volt. A katonai erő csak eszköz, mellyel megteremthető a valódi cél, a béke. Az igazság nem csak az egyik politikai oldalon van” – mondta Netanjahu.

Barack Obama amerikai elnök gyászbeszédében a közös amerikai és izraeli értékekről beszélt, valamint annak fontosságáról, hogy a következő nemzedék békét kössön a palesztinokkal. Az egész világból egybegyűlt vezető politikusok és méltóságok, valamint Izrael vezetői előtt Obama kijelentette, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök jelenléte is a béke szükségességére figyelmeztet, s emlékeztetett rá, hogy Peresz mindig a palesztinok egyenlő jogaira, nemzeti önmeghatározásuk szükségességére hívta fel a figyelmet. „Most Izrael következő nemzedékének és barátainak a kezében a békekötés munkája” – tette hozzá az amerikai elnök a többi gyászbeszédnél jóval több politikai kijelentést tartalmazó búcsúztatásában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
Hirdetés