
Nagyon kevés választotta el a szocialista, oroszbarát Igor Dodont attól, hogy már a vasárnap rendezett első fordulóban megnyerje az államelnöki tisztséget a Moldovai Köztársaságban.
2016. október 31., 00:552016. október 31., 00:55
2016. október 31., 13:062016. október 31., 13:06
A chișinăui választási bizottság a szavazatok 96 százalékának feldolgozottsága alapján közölte, hogy Dodon a voksok 49,15 százalékát szerezte meg. A moldovai alkotmány értelmében az a jelölt nyeri az elnökválasztást, aki az első fordulóban begyűjti a szavazatok ötven százalékát plusz egy szavazatot. Mivel ez nem történt meg, november 13-án második fordulót rendeznek, és ekkor dől el a győztes kiléte.
Dodon ellenfele a második körben az Európa-barát erők által támogatott, reformpárti Maia Sandu, a Világbank egykori közgazdásza lesz. A volt szovjet tagköztársaságban tizenhat év után először közvetlenül rendezett államfőválasztás első fordulójában Sandu a második helyen végzett. A chișinăui kormányban korábban oktatásügyi miniszteri tisztséget betöltő politikus a szavazatok 37 százalékát szerezte meg. Rajtuk kívül még hét jelölt indult a megméretésen, közülük a magyarul is beszélő Iurie Leancă volt miniszterelnökre az urnák elé járulók kevesebb mint négy százaléka szavazott.
Igor Dodon, az ellenzéki Moldovai Szocialista Párt (PSRM) elnöke a 3,5 milliós ország Moszkvával ápolt kapcsolatát tekinti prioritásnak. Dodon már a választások előtt egyértelművé tette, hogy győzelme esetén felbontaná az Európai Unióval 2014-ben kötött társulási szerződést, és föderális állammá alakítaná a Moldovai Köztársaságot. Ebben a felállásban széles körű önrendelkezést biztosítana az 1991-es polgárháború idején kivált, szakadár Dnyeszter-menti köztársaságnak, ugyanakkor stratégiai partnerségi viszonyról szóló megállapodást kötne Oroszországgal.
A Bukarest által is erőteljesen támogatott Maia Sandu ezzel szemben Moldova euroatlanti integrációját pártolja, és mihamarabb felmelegítené a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megrekedt kapcsolatokat. Egyébként a vasárnapi első fordulóban a moldovai választópolgárok 48,97 százaléka járult az urnák elé.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!