Hirdetés

Elkezdődött a konklávé

Megkezdődött kedden a XVI. Benedek februári lemondása nyomán összehívott pápaválasztó konklávé a Vatikánban. A bíborosok este fél hatkor vonultak be a Sixtus-kápolnába, ugyanakkor az előzetes jelzések alapján nagyon kevés esély mutatkozott arra, hogy már az első voksolás eredménnyel járjon. A tervek szerint a szavazás ma folytatódik, és mindaddig tart, amíg meg nem választják az új katolikus egyházfőt.

2013. március 13., 05:402013. március 13., 05:40

A szertartás délelőtt az új katolikus egyházfő megválasztásáért (Pro Eligendo Romano Pontifice) szóló misével kezdődött, amelyet a bíborosok, élükön Angelo Sodanóval, a bíborosi testület vezetőjével koncelebrálnak a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

A 115 pápaválasztó bíboros püspöksüvegben és bíborszínű miseruhában vonult be a székesegyházba, miközben a kórus gregorián éneket énekelt. Az oltárhoz közeledve levették süvegüket, térdet hajtottak és keresztet vetettek. Ezután helyet foglaltak a Szent Péter sírja fölött emelkedő oszlopos baldachin körül. Sodano bevezető imájában így fohászkodott: „Határtalan atyai szeretetedben adj egyházadnak egy vezetőt, aki életszentségével kedves számodra, minket pedig kitüntet mindenre kiterjedő figyelmével.” A pápaválasztó bíborosok tegnap reggel hétkor költöztek be a Szent Márta-házba, innen vonultak át délután a válaztásnak otthont adó Sixtus-kápolnába. A biztonsági készültséget folyamatosan emelték a Szent Péter téren és környékén. A legfontosabb előkészületek közül kiemelték, hogy felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, feldíszítették a Szent Péter-bazilika lodzsáját, életbe léptek a biztonsági intézkedések, a római köztisztasági hivatal pedig megduplázta a Vatikán körül üzemeltetett szemeteskocsik számát.

A Vatikán környéki szállodákban szombattól lesz telt ház, bár az olasz fogyasztóvédők szerint a szobák ára több mint száz százalékkal emelkedett erre az időszakra. Március 17. és 19. között várható ugyanis az új pápa beiktatása, talán éppen Szent József ünnepére, 19-re esik, ez pedig Olaszországban egyben az apák napja is. A szentszéki szóvivő szerint a beiktatásra már negyven hivatalos delegáció foglalt magának helyet. 

A bíborosi testület összetétele
Az európai bíborosok abszolút többségben vannak a 115 tagú pápaválasztó testületben, amely tegnap délután kezdte meg tanácskozását a Sixtus-kápolnában. A 60 európai bíboros között relatív többségben vannak az olaszok (28 fő). Németország hat, Spanyolország öt, Franciaország négy, Lengyelország három fővel képviselteti magát. Az Európán kívüli világból Latin-Amerikát 19, Észak-Amerikát 14 bíboros – 11 amerikai és három kanadai – képviseli a konklávén. A latin-amerikaiak között öt brazil, három mexikói és két argentin bíboros van. Afrika 11, Ázsia tíz pápaválasztót delegál. Az ázsiai bíborosok fele indiai. Óceániát George Pell, az ausztráliai Sydney érseke képviseli. Az új pápa megválasztásához kétharmados többség (77 szavazat) kell. A bíborosok átlagéletkora 71 év. A legidősebb a német Walter Kasper, aki egy hete betöltötte a 80-at, de részt vehet a szavazáson, mert a korhatár a pápa lemondásának időpontjára vonatkozik. A legfiatalabb pápaválasztó bíboros az indiai Baziliosz Klemisz Thottunkal (54 éves). Érdekesség, hogy a második legfiatalabb a Fülöp-szigeteki Luis Tagle, akit a pápai tisztségre esélyesek között emlegettek. A 115 pápaválasztó bíboros többségét, 67 főt már XVI. Benedek pápa iktatta be tisztségébe, a többieket II. János Pál. Ebből következően – mint a megfigyelők megjegyzik – a pápaválasztó testület inkább konzervatív, a hagyományokhoz ragaszkodó, a kis lépésekben való változtatások híve.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés