Hirdetés

Eljuttatták Kárpátaljára a 11. Szent László Napokon gyűjtött adományt

•  Fotó: Szent László Egyesület

Fotó: Szent László Egyesület

Hét elején célba ért az idén június 19–25. között lezajlott nagyváradi Szent László Napok idején a Kárpátalján élőknek gyűjtött adomány. Az egyesület önkéntesei mintegy hétszáz kilogramm tartós élelmiszert, illetve higiéniai terméket juttattak el a kárpátaljai magyarok számára.

Krónika

2023. augusztus 01., 14:412023. augusztus 01., 14:41

A nagyváradi és környékbeli lakosok, illetve a kulturális fesztiválra távolabbi vidékekről érkezettek által összeadott pénzadományokból megvásárolt élelmiszereket, valamint higiéniai termékeket a Szent László Egyesület önkéntesei juttatták el a Beregszászi Diakóniai Központhoz, valamint a Beregszászi járáshoz tartozó Bene község önkormányzatához, tájékoztat a Szent László Egyesület szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye.

A gyűjtőakció fővédnöke ezúttal is Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke volt, aki ezúttal is személyesen kísérte el a szállítmányt.

Hirdetés

A küldöttséget először Beregszászon Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője, a Diakóniai Osztály főigazgatója fogadta, aki köszönetét fejezte ki, és elmondta, hogy a helyi viszonyok között minden hasonló segítség sokat jelent, hiszen a fiatalok kényszerű távozásával sok idős ember támogatás, valamint anyagi biztonság nélkül maradt.

•  Fotó: Szent László Egyesület Galéria

Fotó: Szent László Egyesület

Habár a háború közvetlen hatását itt kevésbé tapasztalhatjuk – hiszen Kárpátalját nem érik fegyveres támadások –, az infláció, a munkaképes férfiak hiánya a társadalmi folyamatokból, a mindennapi életből, itt is nagyon megnehezíti a megmaradt – jórészt nőkből és idősekből, valamint gyermekekből álló – helyi lakosság életét. A munkaerőhiány, az anyagi létbizonytalanság, a családok szétszakítottsága rányomja bélyegét a közhangulatra.

Bene faluban Balogh János elöljáró fogadta a küldöttséget, és vette át az adományokat. Mint elmondta,

az otthon maradottak számára nagy segítséget jelentenek az adományokból összeállított szeretetcsomagok, amelyeket a rászoruló háztartások között osztanak szét.

Ő is megerősítette, hogy bár a harcok nem Kárpátalján dúlnak, a helybeliek jócskán elszenvedik annak közvetett következményeit.

A nagyváradi küldöttség tagjai elmondták, megrendítő látni, hogy az utcákon csak nők és idősek járnak, parlagon maradtak a mezőgazdasági területek, a gyümölcsösök és szőlők nagyrészt megmunkálatlanul várják haza a dolgos kezeket. Ugyanakkor példás az otthon maradottak kitartása, akik minden nehézség ellenére, ember feletti munkát végezve, helyt állnak a családjukért, közösségükért egy remélt szebb és jobb jövő érdekében.

•  Fotó: Szent László Egyesület Galéria

Fotó: Szent László Egyesület

A Szent László Napok szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, akik pénzbeli és egyéb adományaikkal hozzájárultak a segélyakció sikeréhez.

Az összegyűlt pénzösszegből mintegy hétszáz kilogramm tartós élelmiszert, illetve higiéniai terméket sikerült eljuttatni Kárpátaljára.

A Magyarok Kenyere Program is hozzájárult a gyűjtéshez, amelynek keretén belül még sikerült a segélyszállítmányt négyszáz kilogramm liszttel is kiegészíteni, amiért szintén köszönet illeti az adakozó gazdákat, áll a nagyváradi civlszervezet közleményében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 14., kedd

Három évtizedes csúcsra nőtt tavaly a világszerte elkövetett antiszemita erőszakcselekmények áldozatainak száma

Tavaly három évtizede nem látott mértékben nőtt a súlyos antiszemita erőszakcselekmények száma világszerte a Tel-avivi Egyetem éves jelentése szerint, amelyet kedden adtak ki.

Három évtizedes csúcsra nőtt tavaly a világszerte elkövetett antiszemita erőszakcselekmények áldozatainak száma
Hirdetés
2026. április 14., kedd

Több mint kéttucat feltételt kell teljesítenie az új magyar kormánynak a befagyasztott EU-s pénzekért

Brüsszel azt várja az új kormányfőtől, hogy javítsa Magyarország kapcsolatát Ukrajnával, valamint hajtsa végre a régóta sürgetett reformokat, amelyek szükségesek a mintegy 35 milliárd eurónyi befagyasztott uniós forrás felszabadításához.

Több mint kéttucat feltételt kell teljesítenie az új magyar kormánynak a befagyasztott EU-s pénzekért
2026. április 14., kedd

Jelentősen erősödött a forint

Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Jelentősen erősödött a forint
Jelentősen erősödött a forint
2026. április 14., kedd

Jelentősen erősödött a forint

2026. április 14., kedd

Vance: elszomorít Orbán Viktor veresége

Szomorúságának adott hangot J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke amiatt, hogy Orbán Viktor és pártja alulmaradt a magyarországi választáson, de hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész együttműködni az új vezetéssel.

Vance: elszomorít Orbán Viktor veresége
Hirdetés
2026. április 14., kedd

Washington újabb tárgyalási fordulóra készül Iránnal, az amerikai alelnök gazdasági terrorizmussal vádolja Teheránt

Donald Trump amerikai elnök kormányának tisztségviselői belső körben egy esetleges második, az iráni vezetőkkel folytatandó személyes találkozó részleteiről tárgyalnak.

Washington újabb tárgyalási fordulóra készül Iránnal, az amerikai alelnök gazdasági terrorizmussal vádolja Teheránt
2026. április 14., kedd

Oana Țoiu román külügyminiszter leendő magyar kollégájával tárgyalt

Hivatalos beszélgetést folytatott Oana Țoiu román külügyminiszter Orbán Anitával, Magyarország leendő külügyminiszterével.

Oana Țoiu román külügyminiszter leendő magyar kollégájával tárgyalt
2026. április 13., hétfő

Idős embereket átverő román férfiakat fogtak el Kecskeméten

A kecskeméti nyomozók a napokban két román állampolgárt vettek őrizetbe csalás miatt. A Police.hu portál tájékoztatása szerint a gyanúsítottak rendőrnek kiadva magukat unokázós csalással több idős embert is megkárosítottak.

Idős embereket átverő román férfiakat fogtak el Kecskeméten
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Tamás Sándor: az erdélyi magyarok 91 százaléka a Fideszre szavazott, nem felejtik a budapesti kormány támogatását

Reagált Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke Magyar Péter azon kijelentéseire, amelyek szerint „az erdélyi magyar választókat félrevezette a Fidesz propagandája”, ezért támogatták nagy arányban a kormánypártot.

Tamás Sándor: az erdélyi magyarok 91 százaléka a Fideszre szavazott, nem felejtik a budapesti kormány támogatását
2026. április 13., hétfő

Külügyminiszter: Ukrajna készen áll a legmagasabb európai normák alkalmazására a nemzeti kisebbségek védelmében

Ukrajna készen áll a legmagasabb európai normák alkalmazására a nemzeti kisebbségek védelmében, és nyitott a párbeszédre ebben a kérdésben is az új magyar kormánnyal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn újságírók előtt.

Külügyminiszter: Ukrajna készen áll a legmagasabb európai normák alkalmazására a nemzeti kisebbségek védelmében
2026. április 13., hétfő

Magyar Péter: a Tisza Párt óriási felhatalmazást kapott, ami óriási felelősséget jelent

Magyarország és a magyar emberek történelmet írtak, a Tisza Párt óriási felhatalmazást kapott, ami óriási felelősséget jelent – mondta Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn Budapesten tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Magyar Péter: a Tisza Párt óriási felhatalmazást kapott, ami óriási felelősséget jelent
Hirdetés
Hirdetés