
Kiiktatva. Az izraeli hadsereg által közzé tett tájékoztató arról, hogy ki is volt Hásem Szafieddin
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
A Hezbollah megerősítette Hásem Szafieddin halálát, aki egyike volt azoknak, akik a csoport élére kerülhettek volna Hasszán Naszrallah vezető meggyilkolása után.
2024. október 24., 10:582024. október 24., 10:58
Az Izraeli Védelmi Erők korábban közölték, hogy Szafieddin akkor halt meg, amikor az izraeli légierő mintegy három héttel ezelőtt megtámadta a Hezbollah földalatti hírszerző központját Bejrút déli külvárosában.
A Hezbollah szerdai közleményében közölte, hogy Szafieddin egy izraeli légicsapásban halt meg, anélkül, hogy a dátumot pontosította volna.
„Őeminenciája, Szajjed Hásem Szafieddin élete nagy részét a Hezbollah, az Iszlám Ellenállás és a társadalom szolgálatának szentelte” – áll a libanoni militáns csoport közleményében.

A Gázai övezetben a Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, és a Libanonban az Irán támogatta síita Hezbollah milícia ellen folytatott háborúról és azok után várható rendezésrőltárgyalt Antony Blinken és Benjámin Netanjahu kedden.
Eközben az izraeli hadsereg közölte, hogy mintegy 20 olyan lövedéket azonosított, amelyek szerdán Libanonból Izrael területére hatoltak át, hozzátéve, hogy „néhányat elfogtak”.
A kilövések az észak-izraeli Haifa melletti Krajot térségére irányultak, ahol helyi idő szerint 13 óra 40 perc és 13 óra 42 perc között megszólaltak a szirénák.
Néhány perccel később
amikor helyi idő szerint 13:49 és 13:51 között megszólaltak a szirénák.
„A lezuhant lövedékeket azonosították” – közölték az Izraeli Védelmi Erők (IDF).
A Kirjat Shona elleni támadás tüzet okozott egy garázsban, amelynek oltásán nyolc tűzoltó dolgozik - közölte Jair Elijakim, az észak-izraeli tűzoltó parancsnokság vezetője, aki a támadást az északi várost ért „telitalálatnak” nevezte.

Megölték Szájed Haszan Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét – erősítette meg szombaton az Irán támogatását élvező libanoni síita mozgalom.
A Kirjat Smona önkormányzata és a mentőszolgálat által megosztott felvételeken az látható, hogy
Az egyik videón egy lyuk látható a járdán, amely úgy tűnik, hogy egy lövedék vagy egy lövedék részei találták el.
„A rakéta még mindig mélyen benne van (a járdában)” - mondta egy férfi, aki a károkat filmezte.
Szerdán mintegy 120 lövedéket lőttek ki Libanonból az IDF szerint.
Izrael damaszkuszi és homszi célpontok ellen intézett légicsapásokat
Damaszkuszban és a nyugat-szíriai Homsz közelében található célpontok ellen intézett légicsapásokat az izraeli légierő csütörtökön, a támadásnak halálos áldozata is van – közölte a szíriai védelmi minisztérium.
A csapások a főváros központi részét, illetve egy katonai létesítményt értek. Egy katona meghalt, hét megsebesült, és komoly anyagi kár is keletkezett – tájékoztatott a tárca.
A szíriai állami média szerint Damaszkuszban találat ért egy lakóépületet is. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerint a támadásnak a fővárosban is vannak áldozatai.
Izrael elsősorban Iránhoz közel álló célpontokat támad Szíriában, és csapásai fokozódtak tavaly október óta, miután a Hamász palesztin szélsőséges szervezet terrortámadást hajtott végre Izraelben.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!