Hirdetés

Egymást követik a merényletek Törökországban

Autóba rejtett pokolgép robbant csütörtökön a főként kurdok lakta kelet-törökországi Elazig város rendőrkapitánysága előtt, legalább 3 rendőr meghalt, 146-an megsebesültek, köztük 14-en súlyosan – jelentette a Dogan török hírügynökség.

MTI

2016. augusztus 18., 13:022016. augusztus 18., 13:02

2016. augusztus 18., 13:142016. augusztus 18., 13:14

A központtól 6 kilométerre található négyemeletes épület homlokzata szinte teljesen beomlott, a környező fák gyökerestül kiszakadtak a földből, a közeli autók kiégtek, a boltok kirakatai mintegy két kilométeres körzetben betörtek. A helyszínre sok mentőegységet rendeltek. A kórházakba önkéntes véradók siettek, az egészségügyi minisztérium ugyanakkor megerősítette, hogy nincs készlethiány.

A hatóságok a merényletért a kurd autonómiáért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezetet teszik felelőssé. A kurd lázadók gyakran követnek el hasonló támadásokat az ország délkeleti, illetve keleti részében, mindazonáltal ezen a településen először fordult elő.

Fikri Isik védelmi miniszter az incidensre reagálva az Anadolu török állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a „PKK-t nem a régió népének sérelmei, hanem globális erők működtetik\". Kiemelte: a merényletekben sok olyan civil is életét veszti, akik nevében a terrorszervezet küzd. Isik szerint a PKK úgy véli, hogy a július 15-i katonai puccskísérletet követően Törökország védelmi ereje csökkent.

A CNN Türk török hírtelevíziónak nyilatkozó egyik szemtanú, Mustafa Celik elmondása szerint a pokolgépet szállító gépjármű mozgásban volt, ami öngyilkos merényletre utal, de ezt az állítást hivatalos források nem erősítették meg. A férfi, aki az élő adásban újságíróként mutatkozott be, azt is közölte, hogy a halottak száma több, mint amennyiről a beszámolók szólnak, valamint hangsúlyozta, hogy a támadás előkészítőit már négy napja keresték.

Legutóbb szerda este robbant autóba rejtett pokolgép Kelet-Törökországban. Az iráni határ közelében fekvő Van város egyik rendőrőrse mellett három civil meghalt, további 40 ember megsebesült, köztük 2 rendőr. A szeparatisták 1984 óta tartó küzdelmét 2013-ban tűzszünet zárta le, de tavaly nyáron kiújultak az összecsapások a kurd fegyveresek és a török biztonsági erők között. A konfliktusban azóta több mint 7000 kurd lázadó és a török biztonsági erők legalább 600 tagja meghalt. Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban többször hangoztatta: a katonai beavatkozással pontot akar tenni a felkelés végére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés