2012. november 08., 11:502012. november 08., 11:50
Mark Basseley Youssefet 2010-ben banki csalás miatt ítélték el. A férfit most a szabadlábra helyezés feltételeinek nyolc rendbeli megsértésével vádolták meg, amelyek közül négyet elismert. A vádpontok egyike sem volt kapcsolatos a Mohamed prófétát csalóként, pedofilként és élvhajhászként ábrázoló A muszlimok ártatlansága című filmmel, amely a Közel-Kelet több országában és máshol több tucatnyi halálos áldozattal járó zavargásokat váltott ki.
A muszlim tüntetők a film készítőjének példás megbüntetését követelték, egy pakisztáni miniszter pedig 100 ezer dollár vérdíjat ajánlott fel annak, aki végez vele.
Az 55 éves, egyiptomi kopt származású Youssefet szeptemberben tartóztatták le. A férfit a feltételes szabadlábra helyezés előtt 21 havi szabadságvesztését töltötte, mert csekket hamisított, és mert több mint egy tucatnyi álnéven mintegy 60 bakszámlát nyitott.
Az elítéltet egyebek mellett azzal a feltétellel engedték el, hogy csak a saját nevét használhatja, és, hogy a felügyelő tisztje engedélye nélkül öt éven át nem nyúlhat számítógéphez, és nem használhatja az internetet. A nyomozóhatóságok szerint Youssef áll az iszlámellenes film mögött, de azzal kapcsoltban nem adtak tájékoztatást, hogy személy szerint ő volt-e, aki a film bemutatóját feltöltötte a YouTube videómegosztóra.
Az ügyészség eredetileg azt szerette volna elérni, hogy Youssefet kétévi szabadságvesztésre ítéljék. A vádak között szerepelt, hogy a férfi álneveket használt, hamis kaliforniai jogosítványt készíttetett és azt hazudta a hatóságoknak, hogy a filmhez a forgatókönyv megírásán kívül semmi köze sincs.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.