2013. február 06., 07:002013. február 06., 07:00
„Egyetlen EU-tagállam sem hághatja át egyoldalúan az EU-s jogszabályok által rögzített kötelezettségeit, Andor foglalkoztatási biztos pedig ezt több ízben is hangsúlyozta” – áll Todd közleményében, amelyet a bolgár Novinite.com honlap idéz.
Todd szerint, amennyiben a brit kormány a két balkáni ország polgárainak munkavállalását korlátozó intézkedéseket hoz, az EB szabálysértési eljárást indít London ellen. Emlékeztetett: a bizottság egyik jelentése szerint a 2004-ben az EU-hoz csatlakozó nyolc közép- és kelet-európai országból érkezett bevándorlók hozzájárulása a brit hazai össztermékhez (GDP) 1,2 százalékos volt 2004 és 2009 között.
A közlemény rámutat: Andor László szerint a munkaerő mobilitása mind a befogadó ország, mind a bevándorlók hazája számára előnyös.
Mint arról beszámoltunk, Nagy-Britanniában politikai kampány témájává vált, hogy mi várható a román és bolgár munkavállalókkal szemben a brit munkaerőpiacon bevezetett korlátozások idén év végi feloldását követően. Az euroszkeptikus politikusok és sajtó attól tartanak, hogy a két országból munkavállalók százezrei özönlik el a szigetországot, ezért a brit kormány arra készül, hogy további intézkedésekkel szorítsa vissza a bevándorlást.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.