
Donald Trump megválasztott amerikai elnök Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetése során köszönetét fejezte ki az amerikai magyarok támogatásáért, és elmondta azt is, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy pénteki, budapesti rendezvényen újságírói kérdésre válaszolva.
2016. november 25., 12:462016. november 25., 12:46
2016. november 25., 15:162016. november 25., 15:16
A külügyminiszter ismertetése szerint Donald Trump azzal kezdte a szerdai telefonbeszélgetést, hogy megköszönte Orbán Viktornak az amerikai magyar közösség támogatását. Jelezte, nagyon sokat jelentett számára, hogy az amerikai magyarok nagy számban álltak mellé és ennek komoly jelentősége volt a győzelmében is. „I\'m a big fan of Hungary\" – Szijjártó Péter elmondása szerint az Egyesült Államok megválasztott elnöke a telefonbeszélgetés során szó szerint így fejezte ki, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak.
A külügyminiszter hozzátette: Donald Trump elmondta azt is, hogy respektálja a magyar miniszterelnök, Magyarország és a magyar gazdaság teljesítményét, valamint arról is beszélt, hogy izgalmas idők jönnek most a világban, ezért érdeklődéssel és várakozással tekint a közös munka elé a magyar miniszterelnökkel és Magyarországgal. Szijjártó Péter megerősítette, hogy Donald Trump találkozóra hívta a magyar miniszterelnököt, amelynek konkrét időpontjáról és részleteiről szóló egyeztetést az új elnök januári hivatalba lépése után kezdődhet meg.
Szijjártó Péter szerint a telefonbeszélgetésből világosan kiderült, hogy két olyan politikusról van szó, akik egészen újfajta megközelítéssel állnak a világ kihívásai elé. Úgy vélte: az az új típusú megközelítés figyelhető meg Donald Trump kampányban elmondott beszédeiből, illetve gazdaságpolitikára és külpolitikára vonatkozó terveiből, mint amilyen új típusú megoldásokkal Magyarország nem csak túlélt 2010-ben, hanem a „megoldás részévé vált Európában és a világban is\".
„A telefonbeszélgetés megerősítette, hogy Magyarország és Európa számára is kedvező választói döntés született az Egyesült Államokban. Magyarország számára jó hír, hogy végül Donald Trump nyerte el az amerikai emberek bizalmát\" – tette hozzá a tárcavezető.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!