Hirdetés

Donald Trump: Amerika érdekei mindenekelőtt!

Mostantól Amerika érdekei számítanak mindenekelőtt – ígérte a pénteki hivatalos beiktatást követően elhangzott beszédében Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke.

MTI

2017. január 20., 21:202017. január 20., 21:20

2017. január 20., 21:502017. január 20., 21:50

Trump korábban rövid beiktatási beszédet ígért, s az valóban kevesebb, mint húsz percig tartott. Ám szóvivője, Sean Spicer korábbi tájékoztatásával ellentétben az elnök egyfajta politikai programot vázolt.

Leszögezte: a mostani hatalomátadás nem szokványos, a hatalmat – mint fogalmazott – Washingtontól visszaadjuk a népnek. Majd miután megköszönte Barack Obamának és feleségének az átmeneti időszakban nyújtott segítőkész támogatást, meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikaiak összefognak és együttes erővel újjáépítik Amerikát. „Amerikában a politikusok jól éltek, de közben az emberekről megfeledkeztek\" – mondta, kifejtve, hogy az elit győzelmei nem az emberek győzelmei voltak, s amíg „az elit ünnepelt országunk fővárosában, addig szerte az országban a kínlódó családoknak nem volt okuk ünneplésre\".

Trump a beszéd elején nem azt a választási kampány idején többször elhangzott kijelentését ismételte meg, hogy „ismét naggyá tesszük Amerikát\" – erre csak beszéde végén tért vissza –, hanem azt hangsúlyozta, hogy mostantól Amerika érdekei mindennél előbbre valók lesznek, döntéseinek alapja az lesz, mi az előnyös az országnak. Azon munkálkodik majd, hogy Amerika „újra győztes legyen\", s ehhez egyszerű módszert ajánl: mindenki termeljen amerikai terméket, vásároljon amerikai árut és alkalmazzon amerikai munkaerőt.

Felsorolta, hogy szerinte milyen területeken van szükség változtatásokra. Ennek kapcsán utalt arra, hogy az amerikai városokban bűnöző bandák garázdálkodnak, a bűnözés túl sok emberéletet követelt, a középosztály elszegényedett, az infrastruktúra leromlott, miközben az Egyesült Államok dollármilliárdokat költött külföldön. „Más országokat tettünk gazdaggá\" – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok más országok hadseregeit finanszírozta, miközben Amerikában munkahelyek szűntek meg, gyárakat zártak be. Hozzátette: ez már a múlté, új vízió szerint kormányozzák majd az országot. „Eljött a cselekvés ideje\" – hangsúlyozta.

Az új elnök kitért arra is, hogy Amerika nem akarja ráerőltetni a saját értékrendjét másokra. Azt ígérte, hogy egyesíti, összefogásra sarkallja majd a világot a radikális iszlám ellen, és fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy az amerikai patriotizmusban nincs helye az előítéletességnek. Beszéde végén ismét visszatért a teendőkre, s – a választási kampányában elhangzottakhoz hasonlóan – óriási infrastrukturális beruházásokat, új utakat, repülőtereket és vasútvonalakat ígért. Hangsúlyozta azt is, hogy készen áll figyelmet és erőforrásokat fordítani a világűr kutatására, az orvostudomány fejlesztésére, új technológiák és erőforrások alkalmazásának elősegítésére. „Minden lélegzetemmel értetek fogok harcolni és soha, de soha nem okozok nektek csalódást\" – ígérte honfitársainak az Egyesült Államok új elnöke.

Donald Trump beiktatása és beszéde után Barack Obama eddigi elnök és családja helikopteren elhagyta az amerikai fővárost. Obamáék a hagyományoknak megfelelően a Capitolium domb mellett landoló elnöki helikopterre szállva távoztak Washingtonból. Miután a demokrata párti volt elnök és felesége kezet fogott republikánus utódjával, a légi jármű a közeli Andrews légibázisra vitte őket.

A légitámaszponton tapsoló emberek csapata fogadta a távozó exelnököt, aki rögtönzött sajtótájékoztatón, pár szóban üdvözölte híveit. Megköszönte támogatásukat és leszögezte, hogy ők bizonyították számára „a reménység hatalmát\". Majd hozzátette, hogy elnöksége „soha nem rólunk, hanem rólatok szólt\". Barack Obamáék nem költöznek vissza Chicagóba, hanem rövid kaliforniai vakáció után visszatérnek Washingtonba. Elhagyta a szövetségi fővárost Joe Biden volt alelnök is. Ő szokásához híven vonattal utazott haza, Delaware államba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés