
Fotó: Román védelmi minisztérium
Vasile Dîncu védelmi miniszter nem hinné, hogy Vlagyimir Putyin nukleáris fegyverek bevetéséhez folyamodna.
2022. február 27., 18:042022. február 27., 18:04
A tárcavezető erről vasárnap beszélt az Agerpres hírügynökségnek arra reagálva, hogy az orosz államfő a különleges szolgálati mód bevezetését rendelte el az orosz hadsereg elrettentő erőinél, a Nyugat részéről elhangzott agresszív kijelentésekre hivatkozva.
Szerinte sokszor előfordult már, hogy végül nem történt meg az, amit a Kreml előzetesen bejelentett, így az sem biztos, hogy valóban készenlétbe állítja Oroszország a nukleáris fegyvereit.
„Másfelől nyilván az utóbbi időben a nukleáris fegyverek a fő elrettentő eszköznek számítottak. De úgy gondolom, hogy
– magyarázta Dîncu. A védelmi miniszter úgy véli,
„Tekintettel arra, hogy nagyon sok ország összefogott ellene, főként Európában, Vlagyimir Putyin most megpróbálja megosztani az ellene forduló államokat. Ez tehát inkább egy pszichológiai fenyegetés” – szögezte le.

Különleges szolgálati mód bevezetését rendelte el az orosz hadsereg elrettentő erőinél Vlagyimir Putyin orosz elnök, a Nyugat részéről elhangzott agresszív kijelentésekre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!