
A dél-koreai hatóságoknak végül szerdán sikerült őrizetbe venniük Jun Szogjol posztjáról felfüggesztett államfőt
Fotó: Facebook/Jun Szogjol
Őrizetbe vették szerdán a dél-koreai hatóságok Jun Szogjol posztjáról felfüggesztett államfőt, akit lázadással vádolnak.
2025. január 15., 08:592025. január 15., 08:59
A dél-koreai elnök házához több mint háromezer rendőr érkezett az őrizetbe vételre. Jun az elfogásakor közzétett videófelvételen kijelentette, hogy továbbra is törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást, és azért működik együtt, hogy elkerüljék a vérontást. Őrizetbe vételekor több ezer híve is a rezidenciájánál tartózkodott, de helyszíni jelentések szerint bekiabálásokon kívül más akcióba nem kezdtek.
A magas rangú tisztségviselők korrupcióját vizsgáló dél-koreai hivatal (CIO) közölte, hogy haladéktalanul megkezdi Jun Szogjol kihallgatását.
Mint ismeretes, az alkotmányos eljárással felfüggesztett államfőt a december elején kihirdetett és mintegy hat óra múlva visszavont szükségállapot miatt vonták vád alá, illetve azért, mert eddig ellenállt a letartóztatási parancsnak. Ő az első köztársasági elnök Dél-Koreában, akit még hivatali ideje alatt tartóztatnak le.
A dél-koreai alkotmánybíróság a hét elején kezdte volna meg Jun Szogjol elleni alkotmányos vádemelési per tárgyalását, de el kellett napolni, mert a vádlott nem jelent meg.
A december közepén megszavazott alkotmányos felelősségre vonási eljárás nyomán az alkotmánybíróságnak 180 napon belül kell döntenie arról, hogy végleg leváltja-e Junt hivatalából, vagy visszaállítja a jogkörét.
Az első letartóztatási kísérletnél a felfüggesztett államfőt a hadsereg is védte, de a védelmi minisztérium közölte, hogy a további ilyen kísérletekbe a hadsereg nem avatkozik bele.
Jun annak idején azzal indokolta a szükségállapot bevezetését, hogy meg kell védeni az országot „az észak-koreai kommunista erőktől és az államot fenyegető elemektől”. A rendelkezés visszavonására a parlament kényszerítette órákon belül.
A felfüggesztett államfő elfogását azonnal üdvözölte Pak Csande, az ellenzéki Demokrata Párt frakcióvezetője. Kijelentette, hogy ez „az első lépés a rend visszatérése felé”. Az elnök mögött álló, kormányzó Népi Erő Pártjának (PPP) frakcióvezetője viszont azt hangoztatta, hogy a hatóságok fellépése igazságtalan és törvénytelen volt.

A dél-koreai hatóságok pénteken hiába próbálták letartóztatni szöuli rezidenciáján a december 3-án a hadiállapot bevezetésére tett sikertelen kísérlete miatt felfüggesztett elnököt, Jun Szogjolt, az őrizetbe vételt az elnöki testőrség megakadályozta.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!