Hirdetés

Dák műkincsek: az arany még nincs meg, de szabadlábra helyezték Hollandiában az egyik gyanúsítottat

dák műkincsek

Dolgoznak. A holland rendőrség tovább nyomoz az ellopott dák műkincsek után

Fotó: Drents Múzeum

Szabadlábra helyezték a holland hatóságok azon négy személy egyikét – egy nőt –, akit azzal gyanúsítanak, hogy Romániából származó dák műtárgyakat lopott az asseni Drents Múzeumból.

Krónika

2025. március 11., 10:592025. március 11., 10:59

Ugyanakkor továbbra is gyanúsítottként szerepel az eltűnt dák műkincsek ügyében indított nyomozásban. Ezt a főügyészség (OM) jelentette be. Az RTV Drenthe honlapjának információi szerint egy 40 éves, Heerhugowaardból származó nőről van szó.

A nőt néhány nappal a rablás után tartóztatták le, két másik helybeli férfival együtt. A rendőrség később egy negyedik gyanúsítottat is letartóztatott.

Hirdetés

Az, hogy a nő szabadlábon várhatja a nyomozást, arra utalhat, hogy a rablásban való érintettsége kisebb mértékű.

Az ügyészség nem nyilatkozik az ügyben.

„Mi, az ügyészség nem látunk elegendő indokot arra, hogy a nőt tovább őrizetben tartsuk” – mondta egy szóvivő.

korábban írtuk

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe az ellopott dák műkincsek ügyében
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy elfogtak egy 26 éves férfit, akinek a gyanú szerint köze van a dák műkincsek elrablásához.

Míg a nő szabadlábon várhatja a nyomozást, addig a három másik gyanúsított továbbra is előzetes letartóztatásban van. Ők 26, 34 és 36 évesek, és Heerhugowaardból származnak.

Május 9-én, pénteken kell megjelenniük a bíróságon az első nyilvános tárgyaláson.

Ezen a meghallgatáson dől el, hogy a három férfi hosszabb ideig őrizetben marad-e.

„Hacsak nem találjuk úgy hamarabb, hogy a három közül az egyiket szabadon kell engedni” – közölte az ügyészség.

Mindhárman szigorított őrizetben vannak, ami azt jelenti, hogy semmilyen kapcsolatot nem tarthatnak a külvilággal.

A négy heerhugowaardi személyt azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a múzeum kirablásában.

A műkincsek amúgy még mindig nincsenek meg.

A nyomozás részeként a rendőrség nyilvánosságra hozta két férfi gyanúsított nevét és fényképét: Bernhard Z. és Douglas W. Személyazonosságuk nyilvánosságra hozatalával a rendőrség reméli, hogy minél hamarabb kiderül, hová tűnt az arany.

Ha a sisak és az arany karkötők nem kerülnek elő, a holland kormány kártérítési igényre számíthat Románia részéről. Az összeg 5,8 millió euró.

korábban írtuk

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe az ellopott dák műkincsek ügyében
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy elfogtak egy 26 éves férfit, akinek a gyanú szerint köze van a dák műkincsek elrablásához.

Mint arról beszámoltunk, az asseni múzeumba még február elején hatoltak be a gyanúsítottak, miután a holland hatóságok beszámolója szerint robbantással áttörték az épület külső falát.

A rablás a Dacia! Arany és ezüst királysága című, a Román Nemzeti Történeti Múzeummal együttműködésben szervezett időszakos kiállítást célozta.

A rablók ennek legértékesebb darabjaival, a i.e. V-IV. századból fennmaradt coțofenești -i aranysisakkal és a i.e. I. századból származó három dák aranykarpereccel távoztak.

A kiállítási anyagát – 673 darab dák arany- és ezüsttárgyat – 18 romániai múzeumból szállították Hollandiába.

A Román Nemzeti Történeti Múzeum vezetése sajtótájékoztatón közölte, hogy a rablás elkövetői a többi vitrint érintetlenül hagyták.

Ernest Oberlander-Târnoveanu azóta menesztett múzeumigazgató elmondta:

azért esett a választásuk a Drents Múzeumra, mivel ez a legrégebbi és legmodernebb holland régészeti közgyűjtemény, és számos nemzetközi hírű kiállítást szervezett kevésbé ismert kultúrák bemutatására.

Mint mondta, a kiállítást a nemzetközi előírások szerint szervezték meg, és 35 millió euróra biztosították egy holland biztosítócégnél.

Az értesülések szerint a rablást egy lopott autóval hajtották végre, amelynek rendszámát egy másik járműről szedtek le.

Az autót a rablást követően felgyújtották.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés