Hirdetés

Csukott égbolt: Amerika felrúg egy katonai szerződést Oroszország miatt

Az amerikai elnök nyilatkozik a Fehér Házban újságíróknak •  Fotó: Fehér Ház/Facebook

Az amerikai elnök nyilatkozik a Fehér Házban újságíróknak

Fotó: Fehér Ház/Facebook

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai kormányzat felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.

MTI

2020. május 21., 23:352020. május 21., 23:35

2020. május 21., 23:382020. május 21., 23:38

Az amerikai elnök a döntését azzal indokolta, hogy „Oroszország nem tartotta tiszteletben” az egyezményben foglaltakat. „Mindaddig, amíg nem tartják tiszteletben, kivonulunk az egyezményből” – jelentette ki az elnök a Fehér Ház Rózsakertjében újságíróknak. Trump ugyanakkor nem zárta ki a szerződés újratárgyalásának lehetőségét. „Szerintem az fog történni, hogy mi kivonulunk, és ők kérni fogják az újratárgyalást” – fogalmazott, hozzátéve, hogy megítélése szerint kiválóak az amerikai–orosz kapcsolatok.

A Nyílt Égbolt szerződést 1992 tavaszán írták alá és 2002-ben lépett életbe.

Hirdetés

A több mint 30 aláíró állam között van az Egyesült Államok mellett Kanada, Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Királyság, vagy Lengyelország és Magyarország is. A szerződésben résztvevők arra vállalnak kötelezettséget, hogy kölcsönösen megnyitják egymás számára a légterüket, s engedélyezik a fegyvertelen megfigyelő repülőgépek átrepülését. A megfogalmazott cél a katonai tevékenység átláthatóságának biztosítása és ezzel a bizalom erősítése. Elemzők szerint ez a szerződés az európai biztonság garantálásának egyik eleme.

Jonathan Hoffman, a védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön, még Donald Trump bejelentése előtt, azt hangsúlyozta, hogy Washington álláspontja szerint Oroszország nem tesz eleget a szerződésben foglaltaknak. A szóvivő úgy fogalmazott: a Trump-kormányzat „elkötelezett szerződésben vállalt kötelezettségeink iránt, de most, a hatalmi versengések korában olyan szerződéseket támogatunk, amelyek minden oldal számára előnyösek és minden fél felelősségteljesen eleget tesz vállalt kötelezettségeinek”.

Az amerikai sajtóban már tavaly ősszel megjelentek értesülések arról, hogy Donald Trump elnök elégedetlen a Nyitott Égbolt szerződéssel. Idén áprilisban a képviselőház és a szenátus külügyi bizottságai és fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságai egyaránt levelet írtak Trumpnak, amelyben bírálatukat fogalmazták meg azért, mert az elnök a világjárvány közepette „lebegteti” a kivonulást a Nyitott Égbolt szerződésből. A kongresszusi politikusok levelükben „rövidlátónak, felelőtlennek” minősítették a szerződés várható felmondását. Kifejtették, hogy ezzel a lépéssel Washington aláássa az Egyesült Államok és európai partnerei szövetségét, kivált, hogy az európai szövetségesek e szerződés okán vonhatják felelősségre Oroszországot az esetleges katonai tevékenységéért a térségben.

A Trump-kormányzat egyébként már korábban kivonult a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződésből (INF) is, és új feltételeket támasztott az Oroszországgal érvényben lévő Új START-szerződés megújításához is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés