Hirdetés

„Vonatozó” koszovói konfliktus

Még Szerbia területén megállították Aleksandar Vucic szerb kormányfő utasítására azt a személyvonatot, amelyet a pristinai kormány tiltakozásának ellenére szombaton indítottak ünnepélyesen Koszovó többségében szerbek lakta északi részébe.

Krónika

2017. január 15., 19:322017. január 15., 19:32

Vucic rendkívüli belgrádi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: azért állíttatta le a vonatot, hogy elkerüljön egy valószínűleg kirobbanó, nagyobb konfliktust. „A (koszovói) albánok és különleges egységeik a nap folyamán megpróbálták aláaknázni a vasúti síneket a Belgrádból elindult szerelvény vonalán, ezután pedig kivezényelték a különleges alakulataikat, hogy összecsapásokat provokáljanak” – jelentette ki Vucic, aki szerint a rendőrség le akarta tartóztatni a vonatvezetőt és az utasokat is.

Vucic emellett arra figyelmeztette Pristinát, hogy Szerbia megvédi a koszovói szerbeket az ellenük készülő albán provokációktól. A miniszterelnök ígéretet tett, hogy a történtekről tájékoztatni fogja Moszkvát, Pekinget, és Washingtont. Vucic hozzátette, hogy korábban már értesítette az EU-t is, de csalódott a brüsszeli reagálás miatt.

A személyvonatot 10 kilométerre a koszovói határtól, Raska városánál állították meg. Hashim Thaci koszovói elnök arra utasította Skender Hyseni belügyminisztert és Shpend Maxhuni rendőrfőkapitányt, hogy még a koszovói határon „minden áron” tartóztassák fel a Belgrádból Kosovska Mitrovicába tartó vonatot, amelyet Pristina provokációnak és szuverenitása agresszív megsértésének nyilvánított. A vasúti szerelvény oldalán húsz nyelven szerepel a „Koszovó Szerbia (része)” felirat.

Az egykor Szerbia déli tartományát képező Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és mindent megtesz, hogy fenntartsa befolyását Koszovó északi részében, ahol a koszovói szerb kisebbség döntő része él. Koszovóban a
NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) tevékenykedik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés