
Fotó: Facebook/Kamala Harris
Kamala Harris „új és előrevivő utat” ajánlott amerikai elnökké választása esetére Chicagóban csütörtökön, amikor a demokraták elnökjelölő konvenciót lezáró beszédében hivatalosan elfogadta pártja jelöltségét csütörtökön.
2024. augusztus 23., 09:342024. augusztus 23., 09:34
2024. október 31., 11:532024. október 31., 11:53
A Chicagóban tartott négynapos politikai gyűlésen a hivatalban lévő alelnök a szakmai pályáját helyezte a középpontba, ügyészi, főügyészi, szenátori pályáját, amellyel kapcsolatban azt mondta, hogy az mindig az emberekről szólt.
Tervezett politikai intézkedéseivel kapcsolatban utalt arra, hogy a határpolitikában támogatja a kétpárti támogatással elfogadott, az illegális határátlépéssel szembeni intézkedéseket tartalmazó törvényjavaslatot, amelyet korábban a szintén demokrata Joe Biden elnök is támogatásáról biztosított.
Külpolitikai terveivel kapcsolatban Harris a NATO további erősítését említette meg, valamint kijelentette, hogy
Ígéretet tett arra, hogy szövetségi szinten helyreállítja a terhesség megszakítására vonatkozó jogot.
A 40 perces beszéddel Kamala Harris lezárta a Demokrata Párt országos politikai gyűlését.

Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Donald Trump a beszéd elhangzása után a Fox News televízión adott gyorsreagálásában úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris az elmúlt három és fél évet az ország alelnökeként töltötte, amikor lehetősége lett volna meghozni azokat az intézkedéseket, amelyeket most megígért. A republikánus elnökjelölt kiemelte: demokrata ellenfele nem beszélt a bűnözésről, Kínával kapcsolatos politikai terveiről, valamint az energiaforrások kiaknázásáról.

A múlt hónapban ellene elkövetett merénylet óta első szabadtéri nagygyűlését tartotta Donald Trump szerdán Észak-Karolinában
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!