
Képünk illusztráció
Fotó: Police.hu
Vádat emeltek kábítószer-kereskedelem miatt két román állampolgárságú drogdíler ellen, akiket egy erzsébetvárosi söröző előtt, marihuána árusítása közben értek tetten a rendőrök – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.
2023. április 19., 11:432023. április 19., 11:43
Azt írták, a vádirat szerint a 45 éves vádlott 2021 nyarán egy erzsébetvárosi sörözőben ismerkedett össze későbbi vevőjével, aki megkérdezte tőle, hogy saját fogyasztásra tudna-e neki marihuánát szerezni.
A férfi ezután felkereste egy szintén román állampolgárságú társát, akiről tudta, hogy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik, és az ő szentendrei lakásán ezután mintegy 200 gramm marihuánát porcióztak ki. A két férfi este gépkocsival visszament az erzsébetvárosi sörözőhöz, és az adásvétel lebonyolítása érdekében onnan kihívták az ott várakozó vevőjüket.
A rendőri intézkedés során a gépkocsiból kábítószert, egy digitális mérleget és mintegy 300 ezer forint készpénzt is lefoglaltak. Az elfogás után a rendőrség a szentendrei lakásban is kutatást tartott, ahol további mintegy 12 kilogramm, csomagokba porciózott marihuánát foglaltak le.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!