
Szájer József az Európai Parlamentben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Közleményben ismerte el Szájer József, a Fidesz lemondott EP-képviselője, hogy részt vett a belga rendőrség által járványügyi szabályszegés miatt feloszlatott brüsszeli szexpartin. A politikus megkövette családját és választóit.
2020. december 01., 17:392020. december 01., 17:39
2020. december 01., 18:342020. december 01., 18:34
„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam” – írta az Origo által teljes egészében közölt közleményében Szájer József. A nemrég lemondott magyar EP-képviselő ezzel a HNL belga lapban kedden megjelent cikkre reagált, miszerint a rendőrség egy szexpartira csapott le péntek éjszaka Brüsszelben, melyen több EU-s diplomata mellett egy már lemondott EP-képviselő is részt vett.
A hatóságiak érkezésekor az egyik résztvevő az ereszen keresztül próbált elmenekülni a helyszínről. A belga sajtó szerint a helyszínen kábítószert is találtak.
„A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek” – számolt be a történtekről keddi közleményében Szájer József, miután a magyarországi sajtó találgatásokba bocsátkozott, hogy nem róla lehet-e szó.
„Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról, hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.
„Vasárnap bejelentett lemondásommal levontam a személyes és politikai következtetést. Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék” – tette hozzá.
Mint arról beszámoltunk, a Fidesz EP-képviselője vasárnap jelentette be, hogy lemondott európai parlamenti képviselői tisztségéről, a lemondás december 31-ével hatályos. Az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, „minden eddiginél ádázabb küzdelem” tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja azt. Egyes magyarországi sajtóorgánumok szerint a hirtelen lemondás hátterében a brüsszeli szexpartin való részvétel állhat.

Lemondott európai parlamenti (EP-) képviselői tisztségéről Szájer József, a lemondás december 31-ével hatályos – közölte a fideszes politikus vasárnap az MTI-vel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!