
Fotó: Facebook/Минобороны России
Oroszország „rendkívül erőszakos” invázióra készül Ukrajna ellen, és Moszkva célja, hogy „összezúzza” az ukrán népet – jelentette ki hétfőn az NBC amerikai televíziónak adott nyilatkozatában Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
2022. február 21., 20:402022. február 21., 20:40
„Úgy gondoljuk, hogy az oroszok által tervezett bármely katonai művelet rendkívül erőszakos lesz. Ukránok és oroszok, civilek és katonák is életüket fogják veszíteni” – vélekedett Sullivan. A nemzetbiztonsági tanácsadó „hatalmas brutalitásra” számít, ugyanis szerinte „ez nem csak hagyományos háború lesz két hadsereg között”. Sullivan hozzátette:
A jelenlegi megállapodások szerint Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Genfben találkozik Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Vasárnap Joe Biden amerikai elnök sem zárkózott el egy esetleges találkozó lehetőségétől Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azonban hétfőn azt mondta: korai még a csúcstalálkozóról beszélni. A szóvivő szerint a két elnök bármikor összehívhat telefonbeszélgetést vagy találkozót, de egyelőre nincs ilyen konkrét terv. Hozzátette: „egyetértés van abban, hogy külügyminiszteri szinten kell folytatnunk a párbeszédet” – fogalmazott Peszkov.
Sullivan hétfőn megismételte, hogy
„Készek vagyunk határozottan reagálni, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát, de készen állunk a helyzet békés, diplomáciai rendezésére, a legmagasabb szinten is” – tette hozzá a nemzetbiztonsági tanácsadó. Sullivan szerint azonban jelenleg
A Fehér Ház egyik – neve elhallgatását kérő – tisztségviselője megerősítette, hogy Biden hétfőn megbeszélést folytat a nemzetbiztonsági csapatával Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatban.
Amerikai sajtóinformációk szerint a tárgyaláson részt vesz Antony Blinken külügyminiszter, Lloyd Austin védelmi miniszter és Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
1 hozzászólás