
Marine Le Pen szerint ügyében politikai döntés született
Fotó: Marine Le Pen
Politikai döntésnek és boszorkányüldözésnek nevezte Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője az őt és pártját közpénzek hűtlen kezeléséért elmarasztaló elsőfokú bírósági ítéletet vasárnap a párizsi Invalidusok dómja előtt tartott támogató nagygyűlésen.
2025. április 06., 19:352025. április 06., 19:35
„Ez nem bírósági döntés, hanem politikai döntés, amely nemcsak a jogállamiságot, hanem a demokrácia államát is semmibe vette” – mondta híveinek Marine Le Pen, a korábbi háromszoros köztársasági elnökjelölt, és megígérte, hogy „semmit sem fog feladni”.
Az RN vezetője „békés, demokratikus, népi és hazafias ellenállásra” szólított fel, Martin Luther King alakját idézve, aki az 1960-as években az Egyesült Államokban a polgári jogokért küzdött.

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést" hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon való indulástól.

Négy év börtönre, ebből két év letöltendő szabadságvesztésre és öt évnyi közhivatal viselésétől való eltiltásra ítélte Marine Le Pent hétfőn egy párizsi bíróság – adta hírül a Híradó.hu.
Románia arra kérte az Egyesült Államokat, hogy jelentősen és tartósan növeljék az amerikai csapatok létszámát a Mihail Kogălniceanu-bázison és az ország egyéb kulcsfontosságú pontjain.
A kiszivárgott halálozási nyilvántartások szerint az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta 394 000 és 450 000 között van azon halottak száma, akik Oroszország oldalán harcoltak, vagy más módon kapcsolódtak a háborúhoz.
Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. Valószínűleg mindhárman a támadó közvetlen családtagjai, tette hozzá.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
szóljon hozzá!