
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök
Fotó: Aleksandar Vucic/Facebook
Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára, a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét, vonja meg a támogatást a boszniai Szerb Köztársaságtól, vezessen be szankciókat Oroszország ellen, távolodjon el Kínától és állítson fel egy baloldali bábkormányt – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében.
2024. március 02., 15:042024. március 02., 15:04
A szerb elnök kiemelte: a Nyugat azzal a céllal gyakorol nyomást Szerbiára, hogy destabilizálja az országot, ezért is történnek az ilyen jellegű támadások mindig összehangoltan a média, a civil szervezetek és a különböző, nyomásgyakorlásra alkalmas – például egyházi vagy szurkolói – csoportok részéről.
például azt mondják, hogy a választások nem demokratikus módon zajlottak, erre azonban egyetlen bizonyíték sincs vagy azt állítják, hogy rossz a média helyzete – magyarázta. A nyomásgyakorlás másik módja, hogy Belgrádra mutogatnak, amikor a tavaly szeptemberben Észak-Koszovóban történt, rendőrök elleni támadásról van szó. „Közhellyé vált Szerbiára mutogatni annak érdekében, hogy csökkentsék Albin Kurti (koszovói miniszterelnök) felelősségét a szerbek Koszovóból történő elűzésében” – emelte ki Aleksandar Vucic.
A harmadik mód pedig a különböző „ügyek” kitalálása, amelyekben az derül ki, hogy a kétes ügyekben résztvevők mind Aleksandar Vucic partnerei voltak.
„Ha ezt minden nap csinálják, akkor az emberek ezt ellenőrizni fogják” – húzta alá, majd hozzátette: az embereknek tudniuk kell, hogy ezek a támadások nem véletlenül történnek.
„Ha Szerbia megtartja a szabad gondolkodásmódját, ezek a dolgok folytatódni fognak” – szögezte le. Véleménye szerint ez a belgrádi hozzáállás nem tetszik a Nyugatnak, amely azt szeretné, hogy olyan bábkormány irányítsa az országot, mint amilyen 2012 előtt volt.
– hangoztatta Aleksandar Vucic. Mint mondta, ezt a baloldali, bábkormány felállítását szeretnék elérni azzal, hogy folyamatosan bűncselekményeket akarnak az ország vezetőihez kötni, hogy embertelennek állítják be az országot, és alapvetően rossz képet festenek Szerbiáról és az ott élők helyzetéről.
Az európai uniós csatlakozásra váró Szerbiát kulturális, vallási és történelmi kapcsolatok kötik Oroszországhoz és noha elítélte Moszkva Kijev elleni agresszióját, nem hajlandó csatlakozni az uniós büntetőintézkedésekhez, ahogyan Kínával sem akarja megszakítani a gazdasági kapcsolatokat. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!