
Bogdan Aurescu
Fotó: Ministerul Afacerilor Externe
Románia továbbra is „erős támogatója” lesz a Moldovai Köztársaságnak – jelentette ki hétfő este Bogdan Aurescu Chişinăuban.
2022. december 20., 09:412022. december 20., 09:41
A román külügyminiszter a moldovai hivatali kollégájával, Nicu Popescuval közös sajtótájékoztatón elmondta, Románia külföldi nagykövetei a Pruton túli ország érdekeit is képviselik. „A Moldovai Köztársaság (...) megkapta azt az esélyt, hogy az egyetlen ország legyen a világon, amelynek egyszerre két külügyminisztere van, mert nincs olyan találkozó vagy diplomáciai tárgyalás, amelyen ne említeném a Moldovai Köztársaságot és ne védeném a moldovai polgárok érdekeit” – jelentette ki Aurescu.
Az utóbbiak között említette, hogy a Gazprom indokolatlanul csökkentette a Chişinăuval leszerződött gázmennyiséget. Románia ezen a téren is azonnal a Moldovai Köztársaság segítségére sietett – tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy október közepétől Románia biztosítja a szomszédos ország áramszükségletének 80- 90 százalékát.
Ezért akartam a diplomáciai évet ezzel a Chişinăuval látogatással zárni, hogy ismét elmondjam, Románia mindig a Moldovai Köztársaság és polgárai mellett áll” – idézte Aurescut az Agerpres.
Azzal érvelt, hogy Oroszország Ukrajnai elleni háborúja nem érte el a célját, az orosz erők defenzívába kerültek a hadszíntereken.
Bogdan Aurescu hétfőn és kedden hivatalos látogatáson tartózkodik Chişinăuban Nicu Popescu moldovai külügyminiszter meghívásra. A román diplomácia vezetője Maia Sandu államfővel, Natalia Gavriliţa miniszterelnökkel és Igor Grosu parlamenti házelnökkel is találkozik.

Románia szombat 13 órától földgázt exportál a Moldovai Köztársaságnak Iaşi-Ungheni vezetéken keresztül – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek a Transgaz illetékesei.

Kikelt a moldovai hatalom ellen George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője a párt gyulafehérvári kongresszusán azt mondta, Romániának a továbbiakban nem szabad finanszíroznia a chișinăui kormányt.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!