
Fotó: Police.hu
Elfogtak egy terrorcselekmények miatt körözött, a magyarországi rendőrség Top 50-es listáján is szereplő férfit a Nógrád megyei Kutasón – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a Police.hu oldalon.
2022. augusztus 04., 12:452022. augusztus 04., 12:45
2022. augusztus 04., 13:142022. augusztus 04., 13:14
Azt írták: a bűnöző tagja volt a 2007-ben életre hívott, Hunnia nevű nemzeti radikális mozgalomnak, amelyhez számos, 2007-ben és 2008-ban elkövetett erőszakos bűncselekmény köthető. Felidézték:
A férfit a KR NNI fejvadászai kedden fogták el a TEK segítségével a Nógrád megyei Kutasón, éppen a kistelepülés birkalegelőjén napszámban dolgozott. Megtalálták a közelben autóját is, amelyet rendszámtábla nélkül egy bokorban rejtett el. Miután a TEK műveleti egysége elfogta, a férfit helyi rendőrök őrizetbe vették – áll az MTI által idézett közleményben.
A Hunnia Mozgalom néven futó banda nevéhez a vád szerint több akció is kötődik. Amint az Index.hu portál idén áprilisban felidézte, 2007-ben Molotov-koktélos támadásokat intéztek SZDSZ- és MSZP-pártirodák ellen, majd decemberben Budaházy György megverette Csintalan Sándor korábbi vezető szocialista politikust. Később rálőttek Hiller István akkor oktatási miniszter házára, Molotov-koktélt dobtak Kóka János tárcavezető épülő otthonára, majd további hat országgyűlési képviselő ellen hajtottak végre egy időben, összehangoltan gyújtogatásos támadásokat.
A vád szerint hasonló módon hajtottak végre akciókat melegbárok ellen, később pedig már bombát robbantottak Szilvásy György nyaralójánál. Ezenkívül további robbantásos merényleteket terveztek azért, hogy megakadályozzák a lemondott miniszterelnök utódjának megválasztását, de ezeket a hatóságok már megakadályozták.
Az informatikus végzettségű, erdélyi születésű, 41 éves Sz. E. Istvánt 2009-ben vették őrizetbe. A vád szerint a férfi a merényletekhez használt bombák gyártásában vállalt szerepet. Három éve azt mondta, hogy már a meggyanúsítása is „fikció” volt.
Gaudi-Nagy Tamás, a vádlottak védelmét elvállaló szervezet, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője áprilisban a Blikknek azt nyilatkozta, szerinte az eljárás koncepciós jellegű, mivel azóta sem bizonyították, hogy a vádlottak követték el a nekik tulajdonított támadásokat. Gaudi-Nagy Tamás szerint emiatt a köztársasági elnöknek kellene kegyelmet adnia a vádlottaknak.
Az ügy eredetileg a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg nevű (fantom)szervezethez kötődött, amely a hatóságok mostani állításai szerint valójában a Budaházy György és Toroczkai László által 2007-ben létrehozott Hunnia Mozgalom Budaházy által vezetett „katonai szárnyával” azonos – olvasható a Wikipédián.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!