Hirdetés

Biden Trump legyőzésének szükségességével indokolja a visszalépését, Trump plagizálással vádolja Harrist

Önbizalom. Biden szerint legyőzte volna Trumpot, ha nem kényszerítik visszalépésre •  Fotó: X/Joe Biden

Önbizalom. Biden szerint legyőzte volna Trumpot, ha nem kényszerítik visszalépésre

Fotó: X/Joe Biden

Részben azért lépett vissza az elnökválasztástól, hogy a Demokrata Párt legsürgetőbb feladatára, Donald Trump győzelmének megakadályozására összpontosíthasson – mondta Joe Biden a CBS televíziónak adott vasárnapi interjúban.

MTI

2024. augusztus 12., 08:312024. augusztus 12., 08:31

2024. október 31., 11:552024. október 31., 11:55

Az amerikai elnök elmondta, hogy a Kongresszus több alsó- és felsőházi tagja úgy gondolta hogy az ő választási indulása csökkenti győzelmi esélyeiket. November 5-én nem csak elnökválasztást, de kongresszusi választásokat is tartanak, amelyen a képviselőház minden helye, a szenátusban pedig a helyek harmada, 34 szenátori szék a tét.

Joe Biden a július 21-én bejelentett visszalépése óta adott első interjúban kitartott amellett, hogy nem volt esélytelen a győzelemre, és azt mondta, hogy

Hirdetés

az általa ismert közvélemény-kutatások visszalépésének bejelentésekor is fej-fej melletti versenyt mutattak republikánus kihívójával, és a választást ő, Joe Biden nyerte volna meg.

Elismerte, hogy négy évvel ezelőtti elnökválasztási indulásakor „átmeneti” elnökként gondolt magára, majd hozzátette, hogy „később a dolgok rendkívül felgyorsultak, és nem sikerült az átmenetiséget megtartani”.

A korábbi újraválasztási szándékával kapcsolatban közölte, hogy

kritikusan fontosnak gondolta a „demokrácia fenntartását”, valamint az ország iránti kötelessége közül legfontosabbnak Donald Trump legyőzését nevezte.

A Joe Biden visszalépését megelőző több mint három hétben demokrata párti politikusok, a pártot támogató több híres közéleti személyiség, valamint anyagi támogatók is egyre nagyobb nyomást gyakoroltak az elnökre a visszalépés érdekében. A felszólítások előzménye Joe Biden június 27-én a CNN televízió stúdiójában Donald Trumppal tartott elnökjelölti vitája volt, amelyben az elnök minden felmérés és elemzés alapján gyenge teljesítményt mutatott republikánus kihívójával szemben.

korábban írtuk

Trumpnak címzett bírálatokkal jelentkezett be az elnökjelöltségre Kamala Harris
Trumpnak címzett bírálatokkal jelentkezett be az elnökjelöltségre Kamala Harris

Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.

Közben Trump plagizálással vádolta meg Donald demokrata ellenfelét, Kamala Harris alelnököt. Trump szerint

Kamala Harris előző napi, Las Vegasban ismertetett választási ígérete a szolgáltató iparban dolgozók borravalójának adómentességére, eredetileg a republikánus kampányprogram része.

Donald Trump kifejtette, hogy Kamala Harrisnek, alelnökként, a kormányzat egyik vezetőjeként, már most lehetősége lenne arra, hogy intézkedjen az adómentességről, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Biden-adminisztráció szövetségi adóhatósága 2023. február 6-án mutatta be a szolgáltató iparban dolgozók borravalójának bejelentésére vonatkozó új programot, amely az adóalap megállapítására szolgál.

korábban írtuk

Ennyi volt: Joe Biden visszalép, biztosan nem ő lesz a következő amerikai elnök
Ennyi volt: Joe Biden visszalép, biztosan nem ő lesz a következő amerikai elnök

Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől – az elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be szándékát vasárnap.

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy

Kamala Harris vele megegyező tartalmú választási ígérete annak bizonyítéka, hogy a demokrata jelöltnek nincs terve arra, hogy miként tudna javítani az amerikai emberek életkörülményein, amelyeken az elmúlt négy év politikája hagyta rajta a nyomát.

Donald Trump június 9-én az amerikai vendéglátóipar egyik fellegvárának tartott Las Vegasban tartott választási gyűlésén jelentette be javaslatát a borravaló adómentességére. A republikánus elnökjelölt 20 pontos választási programjának összefoglalójában a hatodik pontként szerepel az adócsökkentések ígérete és a borravaló adójának megszüntetése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés