2012. október 01., 10:542012. október 01., 10:54
Lázár János és Giró-Szász András kormányszóvivő indoklásul kifejtette: egyrészt a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt – mint arról Orbán Viktor tájékoztatta a kabinetet – súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban, erről azonban további részleteket nem közöltek.
Lázár János megjegyezte ugyanakkor, hogy „a mi politikai családunk krédójával” önmagában ellentétes a szerencsejáték, így további szigorítást tart szükségesnek a kormány, bár a korábbi 25 ezer helyett már ma is csak körülbelül 4 500 játékgép működik.
A parlament ezért – kivételes sürgős eljárással – várhatóan már kedd délután elfogadja a kormány törvényjavaslatát, amely még ebben a hónapban hatályba léphet, így „a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva” a következő hetektől Magyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek – mondta az államtitkár. Elmondta, hogy ma három, koncessziós alapon működő játékkaszinó van az országban, és a jövőben a jelenleginél is szigorúbb feltételekhez kötik az alapításukat.
A kieső költségvetési bevételeket, nagyságrendileg 20-30 milliárd forintot az online szerencsejáték szabályozásából - a tervek között szereplő megadóztatásából – pótolnák. A nem helyhez kötött szerencsejáték szabályozásának kidolgozásával Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormányfő.
Arra a kérdésre, hogy miért kellett ilyen sürgősen megtárgyalni ezt a kérdést, Lázár János azt válaszolta: nem lehet hónapokon keresztül vitázni erről a témáról, mert ellenkező esetben félő, hogy felpuhulnak a törvényhozás szándékai. Arra, hogy a döntésnek van-e köze a segélyplafonról szóló tervekhez, azt felelte: „természetesen ez egy szociális kérdés is”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.