
Szuverenista lett? Charles Michel önállóbb Európa kialakításáról tárgyalna a Trump által megnyert amerikai elnökválasztás után
Fotó: Európai Tanács
Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolat alapvető fontosságú, az Európai Unió kész annak elmélyítésére, a stratégiai menetrend prioritásait teljesítve azonban aktívan kell dolgozni egy erős és szuverén Európa létrehozásán – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, a budapesti nem hivatalos uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében, amelyet a tagállamok vezetőinek küldött.
2024. november 07., 13:062024. november 07., 13:06
A csütörtök este munkavacsorával kezdődő, kétnaposra tervezett értekezletre szóló, az interneten is közzétett meghívólevelében Michel aláhúzta, hogy a részt vevő állam- és kormányfőknek stratégiai vitát kell folytatniuk a transzatlanti kapcsolatokról. Javaslata szerint ennek
Charles Michel tájékoztatása szerint a vezetők a munkavacsorán foglalkoznak majd a választásokat követő georgiai helyzettel, és megvitatják az ezzel kapcsolatos további szükséges lépéseket. Eszmecserét folytatnak az ENSZ-nek nyújtott uniós támogatásról, különös tekintettel a nemzetközi szervezet palesztinokat segélyező ügynökségéről (UNWRA) szóló, az izraeli parlament által nemrégiben elfogadott törvényre, mely leállítja a misszió műveleteit a palesztin területeken és Gázában.
A szabályozás végrehajtása lehetetlenné teszi az UNRWA számára, hogy teljesítse megbízatását – hívta fel a figyelmet Michel, majd hozzátette: a tagállami vezetők meg fogják vitatni, hogy a szabályozás bevezetésének milyen következményei lehetnek az Európai Unió Izraellel ápolt kapcsolatára.
– közölte Charles Michel.
„A helyzet nagyon aggasztó. Az Enrico Letta, valamint Mario Draghi által jegyzett, a versenyképességről szóló jelentések ébresztőként szolgálnak. Az elmúlt húsz évben az EU részesedése a világ GDP-jéből a felére csökkent. A versenyképes unió túlélése forog kockán. Most kell cselekednünk!” – fogalmazott.
A Mario Draghi volt olasz miniszterelnök, az Európai Központi Bank korábbi elnöke, valamint Christine Lagarde, az Európai Központi Bank jelenlegi elnöke részvételével tervezett megbeszélésnek
– jelentette ki.
„Szeretném, ha valódi politikai eszmecserét folytatnánk arról, hogyan finanszírozzuk törekvéseinket, és számba vegyük, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre” – fogalmazott.
Charles Michel reményét fejezte ki, hogy a közös erőben rejlő lehetőségek kiaknázása által az informális csúcstalálkozó résztvevői jelentős előrehaladást érnek el, amely – mint írta – megalapozza az elkövetkező hónapok cselekvésének irányát.
„Meggyőződésem, hogy erőnk az egységünkben rejlik, amelyhez bizalomra és tiszteletre van szükség a 27 tagállam között. Biztos vagyok abban, hogy együtt nagy dolgokat érhetünk el” – zárta levelét az Európai Tanács hamarosan leköszönő elnöke.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
1 hozzászólás