2013. március 26., 20:422013. március 26., 20:42
Berezovszkij holttestét szombat este találta meg egyik munkatársa – a hazájában csalás címén körözött nagybefektető –, Londonhoz közeli otthonában, a ház belülről bezárt fürdőszobájában.
A vizsgálatot végző rendőri egység vezetője már vasárnap közölte: a nyomozás során nem kerültek elő bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy bárkit felelősség terhelne Berezovszkij haláláért. Az időközben elvégzett halottkémi szemle eredményét ismertetve a területileg illetékes Temze-völgyi rendőrség szóvivője brit idő szerint hétfő éjjel bejelentette, hogy a holttesten talált nyomok „akasztás miatt bekövetkezett halálra” vallanak. A brit sajtó kezdettől a 67 éves korában elhunyt egykori mágnás öngyilkosságát valószínűsítette. A lapok által idézett, bennfentes források szerint Berezovszkij – aki 2000-ben emigrált Londonba, és Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerének egyik legszókimondóbb bírálója volt – az utóbbi időszakban súlyos depresszióval és anyagi gondokkal küszködött. A rendőrségi szóvivő a vizsgálat eddigi eredményeit ismertető hétfő éjszakai közleményében nem mondta ki az öngyilkosság szót, közölte ugyanakkor, hogy a halottkémi vizsgálatot végző belügyminisztériumi szakértők nem lelték nyomát dulakodásnak. Hozzátette mindazonáltal, hogy a holttesten további – egyebek mellett toxikológiai – vizsgálatok elvégzése szükséges, és Berezovszkij házának átvizsgálása is még várhatóan napokig folytatódik.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.