
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Ma több barátunk és több szövetségesünk van a nemzetközi térben, mint korábban volt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén, pénteken Budapesten.
2022. november 18., 12:052022. november 18., 12:05
2022. november 18., 12:062022. november 18., 12:06
A kormányfő kiemelte: Magyarországon nemzeti keresztény kormány van, és van jelentősége annak, hogy a potenciális partnerországokban milyen típusú kormányzatok működnek, mivel ez meghatározza az együttműködés lehetőségét.
Mindig könnyebb a magyar kormány, Magyarország és a határon túli magyarok dolga, ha a „hozzánk hasonló nemzeti keresztény alapokban álló kormányok többségben vannak, vagy egyáltalán rajtunk kívül még léteznek Európában”, és az elmúlt időszak politikai fejleményei segítettek ebben – magyarázta. Hangsúlyozta: az a stratégiai gondolkodás, terv, hogy
Leszögezte továbbá: „a szankciós politika nem elvi kérdés, emiatt ugyanis az energiaárak az egekbe szöktek, ez pedig évente 10 milliárd eurós hiányt jelent a magyar gazdaságban. Rámutatott: ebből az összegből 6 milliárd eurót a gazdaságnak kell „lenyelnie”, míg 4 milliárd a költségvetésen marad. Aláhúzta: ez az az összeg, amit az ország nem tud társadalmi célokra, például béremelésekre vagy adócsökkentésre fordítani. Ebből a szemszögből nem tűnik túlzónak a magyar szankcióellenes politika – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
„Ha a szomszédodban háború van, te sem vagy biztonságban” – jelentette ki beszédében a miniszterelnök kiemelve:
A háború emberéleteket követel, és gazdasági hatásai is vannak – mutatott rá a kormányfő. A miniszterelnök fontosnak ítélte, hogy ne váljon a mindennapi tapasztalat részéve az, ami három napja Lengyelországban történt, ahol emberéleteket követelt a rakétabecsapódás. Úgy fogalmazott:
Emlékeztetett: már a krími konfliktus is háborúvá terebélyesedhetett volna 2014-ben, ám akkor még lokális maradt, köszönhetően annak, hogy a német-francia tengely képes volt rendezni a kérdést.
Orbán Viktor ugyanakkor leszögezte: Magyarország nem fogja elfogadni, hogy az európai uniós tagállamok közösen hiteleket vegyenek fel Ukrajna megsegítése érdekében. Azt javasolta, az uniós tagállamok nézzék meg, hogy Ukrajna működéséhez mennyi pénzt akarnak adni, azt arányosan, fair módon osszák el egymás között. Ezt az összeget, évente 60–70 milliárd forintot, a nemzeti költségvetésből biztosítaná Magyarország az ukránokkal kötött kétoldalú megállapodás keretében – részletezte. Kijelentette:
A kormányfő szerint az általa vázolt támogatás nem sérti alapvetően a magyar nemzeti érdekeket, bár az összeg hiányozni fog a magyar költségvetésből.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
1 hozzászólás