Békefelhívások és újabb rajzok

Afganisztánban továbbra is áldozatokat szed a „karikatúraháború”

2006. február 09., 00:002006. február 09., 00:00

Újabb halálos áldozatokat követeltek a Mohamed prófétáról néhány európai országban megjelent gúnyrajzok miatt kirobbant dühödt tüntetések tegnap Afganisztánban, miközben politikusok és a legtekintélyesebb nemzetközi szervezetek a világ minden tájáról önmérsékletre, toleranciára és párbeszédre buzdító felhívásokat tesznek közzé.
Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter az Európai Unió soros elnöksége nevében kezdeményezte, hogy Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője utazzon Dzsiddába, és találkozzon az 57 országot tömörítő Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) vezetőivel. Emellett közösen hívott fel nyugalomra és párbeszédre három tekintélyes nemzetközi szervezet, az OIC, az EU és az ENSZ a Mohamed-gúnyrajzok miatt kirobbant erőszakos akciók kapcsán.
A felhívások ellenére tegnap számos muzulmán országban folytatódtak a tiltakozó akciók. Agfanisztánban négy ember halt meg, amikor a rendőrség tüntetők tömegébe lőtt az ország déli részén fekvő Kalat városban, hogy megakadályozza a tiltakozókat egy amerikai katonai támaszponthoz vonulásukban. A közép-ázsiai országban három napja tartó megmozdulások halottainak száma ezzel legalább tízre emelkedett. Mintegy 3000 felhergelt tüntető tört-zúzott és felgyújtott két mozit a pakisztáni Lahorban a Korán állítólagos megsértése miatt. Ciszjordániában mintegy 300 palesztin megtámadta egy nemzetközi megfigyelő szervezet hebroni épületét. A szervezet több mint hatvan alkalmazottja az épületben tartózkodott, de a támadást követően a nemzetközi megfigyelő misszió norvég, svéd, dán, olasz, svájci és török tagjai is elhagyták a ciszjordániai várost, és dán társaik után Tel-Avivba mentek. Teheránban mintegy kétszázan tüntettek Dánia és Nagy-Britannia nagykövetsége előtt, az általuk cionistának nevezett dán nagykövet kiűzését követelve. Ankarában mintegy félezer fiatal török nacionalista, Szarajevóban több száz, Banglades fővárosában több mint ezer muzulmán tüntetett a karikatúrák ellen tiltakozva.
Közben a Charlie Hebdo nevű francia szatirikus hetilap a 12 dán prófétagúnyrajz mellett francia rajzolók által készített újabb karikatúrákat is közölt a sajtószabadság nevében. Az újság címoldalán a híres francia karikaturista, Cabu által készített rajzon Mohamed magába roskadva látható, arcát kezével eltakarva sír, és arra panaszkodik: „Nehéz dolog, ha bunkók szeretik az embert”.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
2025. szeptember 06., szombat

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt

Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt
2025. szeptember 05., péntek

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat

Megszorító intézkedések hatálya alá vett az Európai Unió külügyi tanácsa két orosz állampolgárt krími fogdákban elkövetett visszaélések miatt.

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat
2025. szeptember 05., péntek

Putyin szerint Oroszországnak is szüksége van biztonsági garanciákra

Mind Oroszország, mind Ukrajna számára biztonsági garanciákat kell kidolgozni, Moszkva ezeket tiszteletben fogja tartani – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.

Putyin szerint Oroszországnak is szüksége van biztonsági garanciákra
2025. szeptember 05., péntek

Három gyanúsított ellen ejtették a vádat az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland ügyészség ejtette a vádat három gyanúsított ellen, akik a nagy értékű dák aranykincsek – köztük a híres coțofenești-i aranysisak és három aranykarperec – ellopásával kapcsolatban kerültek a hatóságok látókörébe.

Három gyanúsított ellen ejtették a vádat az ellopott dák műkincsek ügyében
2025. szeptember 04., csütörtök

Horrorkaravánokra vadásztak magyar és a román rendőrök

Magyar és a román rendőrök másfél hónapon át közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében: a túlsúlyos járművekre, a gyorshajtásokra, az okmányok érvényességére, a „horrorkaravánokra”, a pihenőidő betartására és a rakományok rögzítésére figyeltek.

Horrorkaravánokra vadásztak magyar és a román rendőrök
2025. szeptember 04., csütörtök

Uniós bíróság: egy EU-tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását

Egy európai uniós tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg egy európai elfogatóparancs végrehajtását, és nem veheti át a büntetés végrehajtását a kibocsátó tagállam hozzájárulása nélkül – közölte csütörtökön ítéletében az uniós bírósá

Uniós bíróság: egy EU-tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását