Hirdetés

Befagyasztják az amerikai segélyeket

Forrongások Palesztinában a Hamász győzelme után

2006. január 30., 00:002006. január 30., 00:00

Nem nyugszanak a kedélyek a palesztin választások után. A nagy vesztes Fatah-mozgalom több ezer dühödt aktivistája tüntetett szombaton több ciszjordániai városban. Néhány tucat fegyveres Rámalláhban és a Gázai övezetben megszállta a parlament épületét, és a tetőről lövöldöztek a levegőbe. A Fatah hívei a vezetőket, különösen a központi bizottság tagjait teszik felelőssé amiatt, hogy az eddig kormányzó mozgalom jelentős vereséget szenvedett a Hamász szélsőséges szervezettel szemben. A vezetők lemondását követelő megmozdulások egyre hevesebbek. Rámalláhban mintegy negyven fegyveres behatolt a parlamenti épületegyüttesbe. A fegyveresek közül többen azt mondták, hogy csatlakoznak az öngyilkos merényletek sorát elkövető Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezethez, és ezután nem tartják magukat az Izraellel szembeni nem hivatalos tűzszünethez.
Betlehemben mintegy 400 Fatah-aktivista elfoglalta a párt helyi irodáját. Azzal fenyegetőztek, hogy leszámolnak azokkal a Fatah-politikusokkal, akik belépnek egy Hamász vezette leendő kormányba. Túl-Karmban körülbelül 200 aktivista vonult végig lövöldözve az utcákon.
Közben sem az Európai Unió, sem pedig az Egyesült Államok nem hajlandó enyhíteni a Hamásszal szembeni elutasító viszonyulásán. „A Hamász egyelőre rajta marad az EU terrorista szervezetekről készített listáján, amelyre 2003-ban került fel” – mondta Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A Hamász választási győzelmével kapcsolatban az EU várhatóan a jövő hét elején alakítja ki hivatalos álláspontját az uniós külügyminiszterek találkozóján.
Az Egyesült Államok felülvizsgálja a palesztinoknak nyújtott segélyek „valamennyi vetületét”. Sean McCormack amerikai külügyi szóvivő washingtoni sajtókonferenciáján leszögezte: „nem adunk pénzt terrorszervezeteknek.” A szóvivő szerint mindenki tisztában van azzal, hogy a palesztinok szegények, és segítségre van szükségük, de az amerikai pénzügyi támogatásnak követnie kell az Egyesült Államok törvényeit és politikáját. Egyúttal bejelentette, hogy a segélyek kérdését hétfőn vitatják meg Londonban a közel-keleti rendezést támogató kvartett többi tagja, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország képviselőivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés