Hirdetés

„Battonya éke lesz”: hálásan köszönik a románok a magyar kormánynak a közösségi házat és a támogatást

•  Fotó: MTI/Rosta Tibor

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Átadták a 110 millió forint kormányzati támogatásból felépített román közösségi házat a Békés megyei Battonyán csütörtökön.

MTI

2022. december 08., 18:272022. december 08., 18:27

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára közölte: rombolni kétféle módon lehet.

Az egyik után csak pusztaság marad; a másikat újjáépítés követi – közölte.

Hirdetés

Battonyán utóbbi valósult meg, ugyanis az egykor itt állt román ortodox parókuslakást lebontották, helyére építették meg a közösségi célokat ellátó épületet 

– mondta.

Németországban, a Benelux- és a skandináv államokban azonban az előbbi zajlik, ott az egyházakat, azok épületeit, tanításait vagy átalakítják egészen más célokra, vagy teljesen elpusztítják – vélekedett.

A politikus szerint az is rombolás, ha az európai közösségnek vannak első- és másodrendű polgárai. Ezzel arra utalt, hogy Románia, Bulgária és Horvátország még mindig nem tagja a schengeni övezetnek, ami sok családnak okoz problémát, emellett Magyarország számára is gazdasági és turisztikai nehézségekkel jár. „És rombolja az összeurópai eszmét” – fogalmazott.

Az államtitkár rombolásnak nevezte azt a strasbourgi gyakorlatot is, amely „helyszíni tapasztalat nélkül kritizálja” a Magyarországon élő nemzetiségek oktatási helyzetét.

„Mindent megadunk, amit lehet” – húzta alá, hozzátéve, hogy csak aznap három különböző városban (Gyulán, Eleken és Battonyán) jártak, és úgy látták: mindenhol fejlődik a román nemzetiségi oktatás, nő az intézményekben tanuló diákok száma.

A strasbourgi rossz döntések a magyar és a román nemzet közti jó viszonyt rombolják – mondta.

Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ) elnöke kifejtette, a battonyai közösségi ház helyén egykor álló papi lakást a román ortodox egyház átadta nekik, helyette szintén magyar kormányzati támogatásból új parókuslakást vásároltak. Így tudott az MROÖ új házat építeni, amely „Battonya éke lesz”.

Az elnök köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a fejlesztésre és működtetésre adott 1,8 milliárd forintért.

Kreszta Traján román nemzetiségi szószóló elmondta, a közösségi házban 100-120 fős, akár iskolai és óvodai rendezvények is tarthatók; van benne egy háromszemélyes vendégszoba, konyha és több mosdó. A tetőtér a későbbiekben beépíthető, így tovább növelhető a férőhelyek száma.

Florin Vasiloni, Siklován Attila, Kozma György, Soltész Miklós, Siluan Manuilă, Kreszta Traján  és Mihucz György •  Fotó: MTI/Rosta Tibor Galéria

Florin Vasiloni, Siklován Attila, Kozma György, Soltész Miklós, Siluan Manuilă, Kreszta Traján és Mihucz György

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Hozzátette, felújították a mellette lévő, klubhelyiségként funkcionáló épületet is, korszerűsítették a fűtést, szigetelték a falakat.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a közeljövőben forrást kell találni a battonyai román ortodox templom felújítására is, mert beázik és esik le a vakolata.

Kreszta Traján szólt arról, hogy Battonyán mintegy 400, Romániából áttelepült család él, a földrajzi közelség okán szokták a Békés megyei települést Arad kertvárosaként is emlegetni. Sokan naponta ingáznak Aradra, a schengeni csatlakozás és új határátkelők megnyitása számukra nagyon fontos lenne – jegyezte meg.

Hozzátette, több román család gyermeke tanul a helyi iskolában, így a battonyai az egyik legjobb román nyelvi képzést nyújtó magyarországi közoktatási intézmény. Az iskolába mintegy 120, a román óvodába 45 gyerek jár Battonyán – közölte.

A szószóló elmondta, az energiaköltségek növekedése miatt a magyar kormány gyermekenként 20 ezer forinti támogatást biztosít, amelynek felét az iskolák, felét a MROÖ kapja meg, utóbbi oda juttatja majd el a pénzt, ahol nagyobb szükség lesz rá.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés