
Fotó: Facebook/Sin Edina
„Nem csak a színház léte vagy a személyes egyéni fennmaradásunk fontos, hanem hogy abban a régióban továbbra is legyen magyar közösség” – fogalmazott Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítvány igazgatója, aki a társulat jelenlegi helyzetéről és az utóbbi két hét nehézségeiről beszélt lapunknak.
2022. március 12., 09:432022. március 12., 09:43
2022. március 12., 11:382022. március 12., 11:38
Február 24-én jelentették be a hadiállapotot Ukrajnában. Ugyanaznap hajnalban a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának egy része a magyarországi Tiszakécskére indult, Örkény István Tóték című darabját eljátszani.
„Amikor a társulat átkelt a határon, már jó néhány rakéta becsapódott Ukrajna területén. Ahogy haladtunk az előadás helyszínére, úgy súlyosbodott a helyzet otthon. Amikor elkezdtük a próbát, akkor hirdettek általános mozgósítást. Látható volt, hogy ebből baj lesz, mire visszatérünk az országba. Este, az előadás után már nem tudtunk visszamenni” – emlékezett vissza Sin Edina. Hozzátette: amellett, hogy átmeneti szállást kaptak a budapesti Jászai Mari Színészházban,
A felkéréseknek eleget téve a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának egy része Magyarországon maradt. A budapesti Nemzeti Színház tíz előadásra hívta meg a csapatot, és szinte mindegyik vidéki színház megmozdult.
„Rengeteg helyről kaptunk segítséget és szálláslehetőséget. Számtalan színházi alkotó felajánlotta lakását, nyaralóját. Mi elfogadtuk a segítséget, nem tehettünk mást, hiszen nagy a bizonytalanság, nem tudjuk, meddig tart ez a helyzet. Azt gondoltuk, hogy csak néhány napról lesz szó, de nem így alakult” – tette hozzá az igazgató. Továbbá azt is elmondta, arra törekszenek, hogy a társulat együtt maradjon, együtt dolgozzon. A munkába, a színházba kapaszkodva jobban át lehet vészelni ezt a törést.
Nagy a rémület, hogy mi lesz az otthonaikkal, az eddig megszokott életterükkel, ami fenekestől felfordult. Az igazgató arról is beszélt, hogy
Emellett a színház épületét is meglátogatják, ahol az első naptól kezdődően kijevi szakmabeli menekülteket fogadtak be. Olyan embereket, akikkel az elmúlt 30 évben jó szakmai kapcsolatot ápoltak. Színházigazgatót, színházmenedzsert, színészeket vagy családtagjaikat, akik az ostrom miatt menekültek el a fővárosból.
A beregszászi színházban ezeknek az embereknek nyújtanak menedéket. Körülbelül 30-35 személy tartózkodik stabilan az épületben. Egyesek saját családi házukat is felajánlották. A társulatból többen otthon maradtak, ők segítik a rászorulókat.
– részletezte Sin Edina. Az otthon maradt színészeknek napi szinten adódik feladat a menekültek befogadásával kapcsolatban. Ha kell, fűtést, vízvezetéket javítanak, kazánt szerelnek be, kulcsokat másoltatnak. A stúdiótermet szálláshellyé alakították.
A hadiállapot bevezetésével Ukrajna területén minden leállt, mindent a katonai tanács irányít és alárendel a katonai működésnek. A kulturális és oktatási intézményeket bezárták, a gazdasági tevékenységeket csökkentett üzemmódban működtetik. Mindenki próbál fennmaradni, de a munkaerőhiány, szakemberek hiánya már most is elég súlyos terhet ró az emberekre. Az igazgató elmondása szerint az Ukrajna területén élő gyerekek jelenleg nem járnak iskolába, korábban pedig a koronavírus-járvány és a fűtési nehézségek akadályozták az oktatás optimális működését.
A mostani helyzetnek a gyakorlatban nagyon sok kihatása van, még akkor is, ha a fegyverek nem ropognak közvetlenül az emberek fejek fölött. A hétköznapi világ, a mindennapok megszokott rendje megszűnik. Minden igyekezet arra irányul, hogyan tudják segíteni a menekülteket, és ők hogyan tudnak élni, fenntartani a számukra fontos közösségeket, családot, munkát, egyházat, iskolát.
El szeretnénk kerülni azt, hogy az anyagiak előteremtése, a megélhetés arra kényszerítse a tagokat – körülbelül 25 embert és családjaikat –, hogy máshol vállaljanak munkát. Igyekszünk tenni azért, hogy munkalehetőségeket teremtve ebből a szakmából is meg tudjanak élni” – fogalmazott az igazgató. Elmondása szerint azok között, akik Beregszászon maradtak, vannak, akik elvből nem fognak átkelni a határon. Ha besorozzák őket, mennek harcolni és megvédeni a hazájukat.
Jelenet Örkény istván Tóték című darabjából a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában
Fotó: Facebook/Arany János Művelődési Központ
Az előadásfelkérések mellett Vidnyánszky Attila rendező – a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító igazgatója, jelenleg a budapesti Nemzeti Színház direktora – egy új előadással készül a Magyarországon ragadt beregszászi társulat tagjaival. A héten kezdték el Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzának próbáit.
viszont ha nem tudnak hazatérni, ezzel fogják bejárni a Kárpát-medencét. Nagyon sok felkérés érkezett Erdélyből is, az időpontok még egyeztetés alatt vannak.
„Igyekszünk párhuzamosan mindkét fronton megfelelni, teljesíteni, mivel az otthoni dolgokat, dokumentációkat, adminisztratív tevékenységeket is el kell látni, emellett pedig újra kell szervezni a hétköznapokat.
– fogalmazott Sin Edina. Azt is elmondta lapunknak, hogy a beregszászi színház a kárpátaljai magyar közösség egyik oszlopa. Annak a magyar közösségnek nagyon fontos, akárcsak az alkotóknak, hogy legyen színház és a társulat eszerint készül visszatérni.
Nem csak a színház léte vagy a személyes egyéni fennmaradásuk fontos, hanem hogy abban a régióban továbbra is legyen magyar közösség, és meglegyen minden olyan intézménye vagy kulturális csoportosulása, ami élővé, önállóvá szervezi az ottani magyarságot.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!