Az ENSZ BT elé kerül az iráni atomprogram

2006. február 06., 00:002006. február 06., 00:00

Az Európai Unió kérésére az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul az iráni atomprogram ügyében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA), amelynek kormányzótanácsa szombaton Bécsben elfogadta az erre benyújtott határozati javaslatot, ám abban nem kezdeményez büntetőintézkedéseket Iránnal szemben. A 35 ország képviselőiből álló kormányzótanácsnak ezúttal nem sikerült a szokásoknak megfelelő konszenzust kialakítania az Egyesült Államok által is támogatott határozati javaslat kérdésében, így arról szavazást tartottak. A testület 27:3 arányban – Kuba, Szíria és Venezuela ellenszavazata mellett – fogadta el az Unió tervezetét, míg 5 ország képviselői tartózkodtak.
A hivatalosan még közzé nem tett dokumentumban az iráni atomprogram miatti komoly aggodalmának ad hangot az atomsorompó-szerződésben foglaltak betartásán őrködő szervezet. Az IAEA Irán szemére veti, hogy sok hiányosság tapasztalható a szerződésben vállalt kötelezettségeinek a teljesítésével kapcsolatban. A szervezet a határozatban kinyilvánította, hogy hiányzik a bizalom az iráni nukleáris program kizárólagos békés jellegét illetően. Ezért felkérik Mohamed el-Baradeit, az IAEA főigazgatóját, hogy terjesszen jelentést az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé az iráni atomprogramról, egyebek között arról, milyen lépéseket vár az IAEA Irántól. Válaszul Irán tegnap bejelentette: beszünteti az együttműködést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök pedig hivatalosan is utasította az ország atomenergetikai szervezetének vezetőjét az urándúsítás felújítására, és az IAEA meglepetésszerű ellenőrzéseinek leállítására.
Az üggyel kapcsolatban Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter kijelentette: országa ellenzi, hogy Irán szert tegyen atomfegyverre, de erősen kétli, hogy szankciókkal rá lehetne kényszeríteni Teheránt atompolitikájának megváltoztatásához. Szavai szerint Oroszország még nem döntötte el, hogyan foglaljon állást az ügyről a Biztonsági Tanácsban. Ez nagy mértékben függ ugyanis attól, mit tartalmaz majd Mohamed el-Baradei jelentése. Ivanov elismételte, milyen előnyökkel járna, ha Teherán elfogadná azt az Egyesült Államok és az Európai Unió által is támogatott orosz javaslatot, hogy dúsítsák orosz területen az iráni atomerőművekbe szükséges uránt. Ebben az esetben Irán biztosítva lenne afelől, hogy erőművei folyamatosan el lesznek látva dúsított uránnal, a nemzetközi közösség pedig afelől, hogy Irán nem téríti el katonai célokra ezt a hasadóanyagot.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben