
Képünk illusztráció
Fotó: Az ukrán elnöki hivatal honlapja
Az ukrán nép kapja idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját; a testület szerdai bejelentése szerint az ukrán nép Oroszország provokáció nélkül indított háborúja miatt folytatott honvédő küzdelme elismeréseként részesül az elismerésben, amelyet az EP a gondolat szabadságáért és az emberi jogok védelméért ítél oda.
2022. október 19., 19:102022. október 19., 19:10
Az EP közleménye Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét idézte, aki Strasbourgban, a testület plenáris ülésének keretében tartott bejelentéskor hangsúlyozta: a díj mindazokat illeti, akik a harctéren küzdenek, akiknek menekülniük kellett, akik rokonokat és barátokat veszítettek el, akik kiállnak és harcolnak azért, amiben hisznek.
A „bátor ukrán népet” az Európai Néppárt (EPP) jelölte a díjra. Indoklásuk szerint az ukrán nép azért méltó a díjra, mert a „demokráciánkat aláásni és az Európai Uniót megosztani akaró brutális rezsim ellenében” a harctéren nem pusztán otthonát, önállóságát, függetlenségét és területi egységét védi, hanem a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot és az európai értékeket is.
Megemlítették mások mellett az Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálatot, a Taira Angyalai nevű evakuációs egészségügyi egység alapítóját, Julija Pajevszkát, a Polgári Szabadságjogok Központja elnevezésű civil szervezet elnökét, Olekszandra Matvijcsuk emberi jogi ügyvédet, a Sárga Szalag polgári ellenállási mozgalmat és a jelenleg orosz megszállás alatt lévő város, Melitopol polgármesterét, Ivan Fedorovot.
A díj idei döntősei között volt az ukrán nép mellett Julian Assange, a WikiLeaks-portál alapítója, valamint a kolumbiai Igazságbizottság.
A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díjjal 50 ezer euró jutalom jár.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!