
Felfüggesztik Oroszország tagsági és Fehéroroszország megfigyelői státuszát is
Fotó: wikipedia.org
Ukrajna megtámadása miatt felfüggesztette Oroszország tagságát a Balti-tenger térségének országait tömörítő, a regionális kormányközi együttműködés céljából létrehozott szervezet, a Balti Államok Tanácsa – közölte pénteken a lengyel külügyminisztérium.
2022. március 04., 14:352022. március 04., 14:35
A tárca honlapján közzétett dokumentum szerint a tanács összes tagállamának külügyminiszterei – leszámítva Oroszországot – határozatot fogadtak el az orosz tagság teljes körű, a szervezet munkájának minden – kormányzati, regionális és önkormányzati – szintjét érintő, azonnali felfüggesztéséről.
A Balti Államok Tanácsának tagjai az Oroszországi Föderáció mellett Dánia, Észtország, Finnország, Izland, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Németország, Norvégia és Svédország, valamint az Európai Bizottság (EB).
„Az Oroszországi Föderációnak a szuverén és demokratikus Ukrajnával szemben elkövetett indokolatlan és törvénytelen katonai támadása és agressziója brutális módon megsértette a Balti Államok Tanácsának alapelveit” – áll a dokumentumban.
Felfüggesztik a tanácsban Fehéroroszország megfigyelői státuszát is, a döntést Minszk szerepvállalásával indokolták az Ukrajnával szembeni orosz agresszióban. A szervezet munkáját a közlemény szerint a megmaradt tíz tagállam plusz EB formátumban folytatják.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!