Rossz hatással lenne a magyar gazdaságra az uniós forrásmegvonás az OTP Bank vezérigazgatója szerint

Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a 60. Közgazdász-vándorgyűlés megnyitóján •  Fotó: MTI/Rosta Tibor

Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a 60. Közgazdász-vándorgyűlés megnyitóján

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Nagy szüksége lenne az országnak az európai uniós forrásokra, a kormány „mindent megtesz”, hogy a megállapodás létrejöhessen az unióval – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden, csütörtökön.

MTI

2022. szeptember 22., 18:362022. szeptember 22., 18:36

2022. szeptember 22., 18:422022. szeptember 22., 18:42

Kiemelte: nagy probléma lenne, ha a helyreállítási alap forrásairól év végéig nem sikerülne megállapodni, az uniós pénzek elmaradása 0,5 százalékkal csökkenthetné a gazdasági növekedést, növelné a cds-felárakat, a forintra pedig további leértékelődési nyomást gyakorolna. Felidézte, hogy az elmúlt hét évben 57 milliárd euró, évente a GDP 4,5 százalékának megfelelő összeg érkezett az Európai Unióból az országba.

Csányi Sándor megjegyezte, hogy

Magyarország gazdasága erősen integrálódott az európai gazdaságba – az export 75 százaléka a kontinensre irányul, az import 72 százaléka pedig onnan jön –, így az ország „osztozik Európa sorsában”.

Az LNG, azaz a cseppfolyósított gáz soha nem lesz olyan olcsó, mint a vezetékes, így Magyarország és az EU csak veszíteni tud a jelenleg kialakult helyzeten – vélekedett utalva arra, hogy a kontinens versenyképességének a csökkenése várható.

A világgazdaság kilátásai nem túl kedvezőek, majdnem biztos, hogy globális, európai és magyarországi szinten is recesszió következik – vetítette előre.

A legnagyobb problémát a bankvezér szerint az infláció jelenti.

A járvány miatt világszerte erős stimulusok voltak, az ellátási láncok zavara miatt kapacitásproblémák jelentkeztek, ezen felül pedig az áruvásárlások aránya emelkedett, sok leálló szektorban pedig munkaerőhiány lépett fel – összegezte az infláció hátterében álló folyamatokat. A háború csak tetézte a problémákat – tette hozzá.

Ami a bankrendszert illeti Európa súlya ezen a területen csökkent: 2010-ben még az öt legnagyobb bank európai volt, 2021-re azonban négy kínai és egy USA-beli került fel a lista élére – hívta fel a figyelmet a bankvezető.

Az európai bankok növekedése és jövedelmezősége is alacsony; mára egy egységnyi profit megtermeléséhez kétszer annyi tőkére van szükség, mint 2007-ben – világított rá.

A magyar bankszektor mérlegfőösszege 2010-hez képest majdnem megduplázódott, ebben nagy szerepet játszottak a támogatott hitelek – fejtette ki. A különféle banki termékek igénybevétele a növekedés ellenére alacsony, megfelelő tőke és likviditás megléte esetén lenne még tér a növekedésre – vélekedett.

Csányi Sándor beszélt arról is: ahogy a devizahiteleknek, a forinthiteleknek is megvan a kockázata, és jelezte, hogy nem megoldás az ársapka bevezetése, illetve az sem fenntartható, hogy egyes ágazatok ne fizessék vissza a hiteleiket. Azzal folytatta, hogy egyes kormányzati intézkedések, így a különadók versenyhátrányt okoznak a hazai pénzintézeteknek, ami a gazdaság szereplőire, a hitelfelvevőkre is kedvezőtlenül hat, a jogrend kiszámíthatatlansága pedig szintén problémák forrása.

Idézet
„Úgy érzem, nem látja mindenki tisztán a gazdaság-irányításban, hogy a bankszektor nehéz helyzetben van, alacsony a jövedelmezősége, nem éri meg ide befektetni.

Nem hiszem, hogy akik a 2008-as válság kompenzálására ide betettek pénzt, még egyszer megfogják ezt tenni. Mi itt vagyunk, mi nem tudunk elmenni, nekem még kedvező is, ha néhányan elhagynák az országot, de a gazdaságnak nem” – így fogalmazott.

A bankvezető elmondta, hogy az OTP csoport a régióban 2021-ben szinte minden területen vezető szerepet töltött be, a legmagasabb volt a tőkére vetített megtérülése és a nettó hitel növekedése, legalacsonyabb a költségmutatója. A pénzintézet „túléli a jelenlegi nehézségeket és megerősödve fog kikerülni a helyzetből, nem jó azonban a magyar gazdaságnak, hogy beszűkül a bankszektor hitelezési kapacitása” – összegezte Csányi Sándor a vándorgyűlésen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard