Hirdetés

Az Iszlám Állam magára vállalta a berlini gázolásos merényletet

Az Iszlám Állam terrorszervezet nevét adta a berlini kamionos merénylethez – jelentette kedd este a dzsihadista szervezet szócsöve, az Aamák hírügynökség.

2016. december 20., 23:442016. december 20., 23:44

A támadó az ügynökség megfogalmazása szerint „az Iszlám Állam harcosa, aki a keresztesek koalíciójának állampolgárait veszi célba”. Thomas de Maiziere német belügyminiszter kedden közölte, hogy a hétfő esti gázolás kétségtelenül terrortámadás volt.

Az Aamák közléséről nem sokkal azután adtak hírt sajtóforrások, hogy a német szövetségi legfőbb ügyészség közölte: a korábban őrizetbe vett gyanúsítottat bizonyítékok híján elengedték, mert nem sikerült igazolni, hogy valóban ő ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este belehajtott a berlini karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.

Hollande és Merkel: a terrorizmus elleni harc nem mehet a demokrácia értékeinek rovására

Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár kedden egyetértett abban, hogy a „terrorizmus elleni könyörtelen harc nem mehet a demokráciáink értekeinek és az életmódunknak a rovására” – közölte kedden a francia elnöki hivatal a két ország vezetőinek telefonbeszélgetését követően.

Az Élysée-palota MTI által idézett közleménye szerint a berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő tömeges gázolás után a francia elnök felhívta telefonon a német kancellárt, és kifejezte \"mély együttérését, barátságát és Franciaország szolidaritását\". „A franciák tudják, hogy mi a jelentősége a támogatási megnyilvánulásoknak a gyász szomorú óráiban” – írta az elnöki hivatal.

Francois Hollande és Angela Merkel „megerősítették, hogy a francia és német biztonsági erők teljes készültségben vannak, hogy felvegyék a harcot a terrorizmus ellen, és az európai szinten meghozott intézkedéseket megvalósítsák”. Abban is egyetértettek, hogy „a terrorizmus elleni könyörtelen harc nem mehet a demokráciánk értekeinek és az életmódunknak a rovására” – olvasható a közleményben.

Az elmúlt két évben Franciaországban sorozatosak voltak az iszlamista merényletek, amelyekben 238-an vesztették életüket. A dél-franciaországi Nizzában július 14-én, a francia nemzeti ünnep estéjén egy tunéziai férfi a hétfő esti berlini gázoláshoz hasonló támadást hajtott végre: a város híres tengerparti sétányán kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe. A tettes, akit végül lelőttek a rendőrök, 86 embert gázolt halálra, köztük tíz gyermeket és sok külföldi állampolgárt. A négyszáznál is több sebesült között volt egy magyar nő is. A nizzai terrortámadást két nappal később szintén az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára.

Franciaország egész területén a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat óta rendkívüli állapot van érvényben, amelyet múlt héten hosszabbított meg a parlament 2017. július 15-ig. A rendőrök munkáját 2015 eleje óta mintegy 10 ezer katona segíti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés