
Nem teszik le a fegyvert. Egy év elteltével sem szűnnek a heves harcok Izraelben
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
A Hamász tavalyi terrortámadásának áldozataira emlékeztek hétfőn Izrael-szerte. Az október 7-i terrortámadás első évfordulóján is folytatódtak az izraeli légicsapások Libanonban.
2024. október 08., 08:582024. október 08., 08:58
Az izraeli hadsereg szerint hétfőn a Hezbollah 120 létesítménye ellen hajtottak végre légicsapást egyetlen óra leforgása alatt. A határ közelében kétszer is találat érte ugyanazt a területet – írta a hirado.hu portál. Mivel a második már azután történt, hogy a helyszínre kiérkeztek a kataszrófavédelem emberei,
Az évforduló alkalmából az Európai Parlament plenáris ülésén tartott vitán Josep Borrell elismerte, hogy az izraeli kormány teljes mértékben jogosult arra, hogy megvédje magát, de kiemelte, hogy az önvédelemhez való jognak, amely minden kormányt megillet egy támadás esetén, vannak korlátai.
A kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő szerint ez volt a holokauszt óta a legsúlyosabb támadás Izrael állam és a zsidó nép ellen, „az antiszemitizmus egyik legkegyetlenebb megnyilvánulása.” Mint mondta, az EU a kezdetektől fogva a túszok feltétel nélküli szabadon bocsátását szorgalmazta, és elítélte a terrortámadást, ahogy az eseményeket követően fellángoló antiszemitizmust is.
Hozzátette, az áldozatokat nem lehet úgy számon tartani, hogy egyik vagy másik táborhoz tartoznak. „Ők egész egyszerűen áldozatok. Izraeliek, palesztinok. Mindannyian áldozatok” – emelte ki. Felhívta a figyelmet, hogy
A humanitárius segítségnyújtás minimális szinten van, mindössze 17 segélyszállító teherautó jutott be a gázai területre – taglalta. Borrell szerint azonban a fő probléma nemcsak a háború folytatódása, nem is a humanitárius segélyek alacsony szintje, hanem a politikai megoldás kilátásának hiánya.
„A múltban is voltak konfliktusok Izrael és Palesztina között, de nem hiszem, hogy valaha is ilyen kevés kilátás volt a politikai megoldásra” – jelentette ki. A főképviselő továbbra is a kétállami megoldást véli kiútnak a konfliktusból.

A Hamász terrortámadásának egyéves évfordulóján sem csitultak a harcok a Közel-Keleten hétfőre virradóan. Izrael újabb légicsapásokat mért Bejrútra, eközben Libanonból és Gázából is rakétákat lőttek Izraelre.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!