
Fotó: Pinti Attila
A romániai magyar kisebbséget ért jogsérelmekről – így a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyéről is – számolt be az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán az RMDSZ.
2017. március 30., 21:302017. március 30., 21:30
Az EPP szerdán és csütörtökön Máltán tartotta kongresszusát, az RMDSZ szerint – amely az EPP tagjaként 12 fős delegációval képviselteti magát az eseményen – pedig a kongresszus jó alkalom arra, hogy a romániai magyar kisebbség ügyét európai szintre emeljék, hogy beszámoljanak azokról a jogsérelmekről, amelyek a magyar közösség ellen irányultak az elmúlt időszakban.
A delegációt Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette, aki Manfred Weberrel, az Európai Parlament EPP-frakciójának vezetőjével és a PPE főtitkárával, Antonio Lopez Isturizzal is tárgyalt. A megbeszélések során Kelemen a legnagyobb őshonos európai nemzeti kisebbségnek számító erdélyi magyarok törekvéseiről beszélt, a Weberrel folytatott találkozón pedig a kisebbségi jogok érvényesülésének útjába gördített akadályok is szóba kerültek.
Itt megemlítette a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét, valamint azt, hogy Romániában az ügyészséget próbálják felhasználni egy iskola megszüntetésére, ami tűrhetetlen, hiszen diákok százainak jövőjét sodorja veszélybe. Az RMDSZ céljai között Kelemen megemlítette, hogy az anyanyelvhasználati küszöböt szállítsák le tíz százalékra, és azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri ezt a számot, legyen kötelező az anyanyelv használata és a kétnyelvű feliratok alkalmazása.
Szóba került a kisebbségi jogok szavatolásának céljával benyújtott Minority SafePack című polgári kezdeményezés Európai Bizottság általi bejegyzése is, amely kapcsán Manfred Weber támogatásáról biztosította az abban foglalt célokat, a kisebbségek törekvéseinek megvalósulását. Az EPP főtitkárának Kelemen azt mondta, azért kötöttek parlamenti támogatási megállapodást a kormánnyal, hogy konkrét lépéseket tehessenek az erdélyi magyarok jogainak tiszteletben tartása érdekében. A célok között az anyanyelv közintézményekben való használatára is kitért.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.