
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Council of the European Union
Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn, a tagállami vezetőknek küldött, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.
2022. október 03., 11:382022. október 03., 11:38
Michel, a kétnaposra tervezett, csütörtökön kezdődő prágai csúcs meghívólevelében hangsúlyozta: az ukrajnai háború folytatódik. A Kreml felelőtlen lépései, köztük a mozgósítás, Ukrajna újabb területeinek jogellenes annektálására tett kísérlet, a színlelt és kényszer alatt tartott népszavazások az elcsatolt területeken a helyzet további elmérgesedéséhez vezetett – hangsúlyozza a belga politikus.
– fogalmazott.
Közölte, a Prágában tervezett találkozón a tagállami vezetők meg fogják vitatni, hogy az EU miként nyújthat továbbra is erős gazdasági, katonai, politikai és pénzügyi támogatást Ukrajnának. Meg fogják vizsgálni emellett azt is, hogyan lehet a még jobban védeni a létfontosságú európai infrastruktúrát.
– fogalmazott Charles Michel, aki a kihívásokra adandó elsődleges szempontok között a magas energiaárak kezelését, illetve a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette.
Közölte továbbá azt is, hogy a csúcstalálkozó alkalmat biztosít az Európai Tanács júniusi ülésén, a uniós országok mellett Európa számos országának részvételével létrehozott Európai Politikai Közösség ülésének megtartására is. Szavai szerint a tanácskozás célja, hogy összehozza az európai kontinens országait, és platformot biztosítson a politikai koordinációhoz.
– mondta.
A tervezett eszmecserék során lehetőség lesz megvitatni olyan témákat, mint a béke és a biztonság, a gazdasági és energiahelyzet, az éghajlat, valamint a migráció és a mobilitás – tette hozzá meghívólevelében az Európai Tanács elnöke.

Az Európai Tanács tagjai közös nyilatkozatban „határozottan elutasították és elítélték” Oroszország azon döntését, hogy az Oroszországi Föderációhoz csatolja a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot, valamint a Herszon és Zaporizzsja megyéket.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!