Hirdetés

Mintegy húsz ország ígért újabb fegyverszállítmányokat Ukrajnának az amerikai védelmi miniszter bejelentése szerint

Több ország rendkívül szükséges tüzérségi lőszereket, partvédelmi rendszereket, harckocsikat és egyéb páncélozott járműveket adományoz

Egy hétfőn megrendezett virtuális találkozó alkalmával mintegy 20 ország ígéretet tett arra, hogy újabb fegyverszállítmányokat juttat el Ukrajnába – jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

MTI

2022. május 24., 10:312022. május 24., 10:31

„Több ország rendkívül szükséges tüzérségi lőszereket, partvédelmi rendszereket, harckocsikat és egyéb páncélozott járműveket adományoz” – mondta Austin a védelmi minisztériumban (Pentagon) a találkozó után.

Idézet
Mások új kötelezettségvállalásokkal álltak elő az ukrán katonai erők kiképzésével, valamint a katonai rendszereik fenntartásával kapcsolatban”

 – tette hozzá a tárcavezető. Az úgynevezett Ukrajnai Kapcsolattartó Csoport (Ukraine Contact Group) találkozóján 47 ország miniszterei és védelmi vezetői vettek részt. A csoportot – nyugati szövetséges katonai vezetőkkel egyetértésben, a németországi Ramsteinben található bázison – áprilisban hozta létre az Egyesült Államok, azzal a céllal, hogy segítsék Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítését.

Hirdetés

Az új fegyverszállítmányokat bejelentető országok között volt például Olaszország, Dánia, Görögország, Norvégia és Lengyelország is 

– mondta Austin. A védelmi miniszter kiemelte, hogy Dánia például hajók ellen bevethető támadórakétákat, Csehország pedig helikoptereket, harckocsikat és rakétarendszereket ajánlott fel.

Idézet
Itt mindenki megérti ennek a háborúnak a tétjét”

 – fogalmazott. Austin háláját fejezte ki minden országnak, amely támogatást ajánlott fel és elmondta, hogy a csoport megalakulása óta eltelt négy hétben folyamatosan nő az adományozási kedv.

„A mai megbeszélések után pedig örömmel jelenthetem be, hogy fokozzuk erőfeszítéseinket” – közölte a védelmi miniszter hozzátéve, hogy a csoport következő ülését június 15-én, nagyjából a NATO védelmi miniszteri ülésével egy időben, Brüsszelben tartják majd.

Az ENSZ becslései szerint Oroszország február 24-én elindított Ukrajna elleni háborújában legalább 3930 civil vesztette életét és 4532-en megsebesültek.

Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint közel 6,5 millió ember menekült el más országokba, és több mint 7,7 millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Washington politikája nem változott – válaszolta a tárcavezető arra a kérdésre, amely Joe Biden amerikai elnök Tajvannal kapcsolatos tokiói kijelentésére vonatkozott.

Az amerikai elnök hétfőn Kisida Fumio japán miniszterelnökkel találkozott Tokióban. Megbeszélésük után Biden újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: Tajvan esetleges „megszállása” esetén az Egyesült Államok katonailag is kész lenne beavatkozni. „Erre köteleztük el magunkat” – fogalmazott.

Biden hétfőn úgy nyilatkozott: Washington elfogadja az „egy Kína” politikáját, de „nem lenne helyénvaló”, ha Peking ezt erő alkalmazásával próbálná érvényesíteni.

„Ahogy az elnök mondta, az egy Kína politikánk nem változott” – mondta Austin, aki kiemelte, hogy törvényben vállaltak kötelezettséget arra, hogy „biztosítják Tajvan számára a védekezéshez szükséges eszközöket”.

Az Egyesült Államok ugyan hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem ápol a Kína által saját területe részének tekintett szigettel, ám törvény kötelezi, hogy ellássa Tajvant a védelme biztosításához szükséges fegyverekkel.

Biden hivatalba lépése óta az amerikai kormány három jelentős katonai szállítmányt hagyott jóvá Tajvannak.

Tavaly augusztusban negyven 155 milliméteres önjáró löveg eladását, februárban százmillió dollár, áprilisban pedig kilencvenötmillió dollár értékű, újabb fegyvereladást hagytak jóvá.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés