Hirdetés

Az amerikai igazságügyi miniszter személyesen engedélyezte a Trump floridai rezidenciáján folytatott házkutatást

•  Fotó: Agerpres/EPA

Fotó: Agerpres/EPA

Az amerikai igazságügyi miniszter személyesen engedélyezte a Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciáján folytatott házkutatást – közölte maga Merrick Garland csütörtökön rövid sajtónyilatkozatban, ami az első hivatalos bejelentés a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hét elején történt intézkedése óta.

MTI

2022. augusztus 12., 07:312022. augusztus 12., 07:31

A miniszter elmondta: dolgoznak azon, hogy nyilvánosságra hozzák a házkutatásra vonatkozó dokumentumokat, a házkutatási végzést és az arról szóló jegyzőkönyvet. Az igazságügyi minisztérium nevében a „bírósági iratok fognak szólni” – fogalmazott. Hozzátette: minisztériuma észlelte az igényt az iratok közzétételére, annak fényében is, hogy a volt elnök nyilvánosságra hozta a hatósági intézkedés tényét, valamint figyelembe vették a közérdeket is. Elmondta, hogy

a titkosítás feloldására vonatkozó kérvény megérkezett az illetékes floridai körzeti bírósághoz.

Hirdetés

Amint arról beszámoltunk, Donald Trump floridai rezidenciáján, a Mar-a-Lago ingatlannál hétfőn délután bejelentés nélkül jelentek meg az FBI nyomozói, akik átkutatták az ingatlant, ahonnan – meg nem erősített – értesülések szerint 15 doboz irattal távoztak. Meg nem nevezett hivatalos források arról számoltak be az amerikai sajtónak, hogy Donald Trump elnöki időszakából származó minősített dokumentumok felkutatására irányult az intézkedés.

korábban írtuk

Házkutatást tartott Donald Trump floridai otthonában az FBI
Házkutatást tartott Donald Trump floridai otthonában az FBI

Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket.

korábban írtuk

Megtagadta a válaszadást Donald Trump az ingatlanügyeit vizsgáló New York-i ügyészségi meghallgatáson
Megtagadta a válaszadást Donald Trump az ingatlanügyeit vizsgáló New York-i ügyészségi meghallgatáson

Donald Trump volt amerikai elnök alkotmányos jogaira hivatkozva megtagadta a válaszadást szerdai ügyészségi meghallgatásán a család vállalkozásának üzleti gyakorlatára vonatkozó vizsgálat keretében – tudatta közlemény útján maga Trump.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kiadta Șoșoacát a román igazságszolgáltatásnak az EP

Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Kiadta Șoșoacát a román igazságszolgáltatásnak az EP
2026. április 28., kedd

Tisza-kormány: megvan, melyik tárca hatáskörébe kerül a külhoni magyarokkal való kapcsolattartás

Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.

Tisza-kormány: megvan, melyik tárca hatáskörébe kerül a külhoni magyarokkal való kapcsolattartás
2026. április 28., kedd

A Tisza Párt nem hajlandó megszavazni Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének

A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.

A Tisza Párt nem hajlandó megszavazni Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének
Hirdetés
Hirdetés