Hirdetés

Amerika válaszcsapást mért Iránra az európai hajó megtámadása miatt

Amerika Műholdfelvétel a Hormuzi-szorosról

Műholdfelvétel a Hormuzi-szorosról

Fotó: Wikipédia/MODIS, NASA

Az amerikai haderő újabb válaszcsapást indított iráni célpontok ellen, miután találat ért egy ciprusi zászló alatt hajózó konténerszállítót a Hormuzi-szorosban – közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) washingtoni idő szerint szombat este.

MTI

2026. július 12., 12:092026. július 12., 12:09

Az amerikai hadsereg Közel-Keletért felelős irányítási törzsének közösségi médiában megjelent közleménye tudatta, hogy washingtoni idő szerint este 7 óra 15 perckor kezdődött az újabb katonai művelet Donald Trump elnök utasítására.

A GFS Galaxy nevű kereskedelmi hajó legénységének egy tagja eltűnt, a jármű motorja súlyosan károsodott, a fedélzetén pedig tűz ütött ki, ami miatt nem tudja folytatni az útját

Hirdetés

– derül ki a CENTCOM tájékoztatásából, amely rámutat, hogy az újabb agresszió is az iráni Iszlám Forradalmi Gárda egységeihez kötődik.

„Válaszként az Egyesült Államok súlyos árat fizettet, és folytatja Irán képességeinek gyengítését a tengerészek és kereskedelemi hajók elleni támadásokra” – olvasható a közleményben, amely emlékeztet, hogy az Egyesült Államok az előző napokban lehetőséget adott Irán számára, hogy a korábbi hasonló támadásait követően visszatérjen az Egyesült Államokkal kötött megállapodás feltételeinek betartásához.

Az iráni erők a hét elején több dróntámadást hajtottak végre a Hormuzi-szorosban közlekedő kereskedelmi hajók ellen, amire az Egyesült Államok mindkét alkalommal erőteljes légicsapásokkal válaszolt, és összesen 170 célpontot talált el Irán területén.

Amerikai tisztségviselők még pénteken azt is közölték, hogy az Egyesült Államok szombatig ad határidőt Irán számára, hogy kinyilvánítsa szándékát a Hormuzi-szoros szabad forgalmának fenntartására. Irán külügyminisztere szombaton a közlekedési útvonalra vonatkozó tervekről tárgyalt Ománban. A találkozóról kiadott közlemény szerint a két ország külügyminisztere azt vitatta meg, hogy miként lehet biztosítani a Hormuzi-szoros forgalmát az amerikai-iráni megállapodás kereteit figyelembe véve.

korábban írtuk

Újra kiéleződött az amerikai–iráni konfliktus: az Egyesült Államok légicsapásokat mért Iránra, Teherán amerikai bázisokat támadott
Újra kiéleződött az amerikai–iráni konfliktus: az Egyesült Államok légicsapásokat mért Iránra, Teherán amerikai bázisokat támadott

Az Egyesült Államok és Irán között ismét kiújultak a harcok, annak ellenére, hogy béketárgyalások zajlottak, és még mindig tartanak az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah temetési szertartásai.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés