2012. december 19., 07:502012. december 19., 07:50
A néhány száz főiskolai, egyetemi hallgató arról is döntött, csatlakoznak a mára tervezett budapesti „télirózsás forradalomhoz”, valamint arról, hogy hallgatói fórumot szerveznek ma délután a sztrájkhoz kapcsolódóan, illetve kedden megkeresik sztrájkjuk szándékával a középiskolák igazgatóit. A fórum résztvevői Orbán Viktor miniszterelnöknek nyílt levelet írtak, melyben azt kérték: a felsőoktatási törvény módosítása előtt menjen el a hallgatói fórumukra, hogy tárgyaljanak a felsőoktatást érintő kérdésekről.
A diákok hat pontban követelik a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, a keretszámok visszaállítását legalább a 2011-es szintre (ez 44 ezer államilag finanszírozott felsőoktatási helyet jelent), a forráskivonás megszüntetését, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát, illetve azt, hogy az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a szegényebbeknek is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tegnap délután egyeztetett a diákok képviselőivel.
„A hallgatói önkormányzatok nem hallják a kormány hangját” – mondta a HÖOK vezetőivel folytatott megbeszélése után. Szerinte a kormány az elmúlt hetekben meghallgatta a diákok követeléseit, eltörölték a tandíjat és a keretszámokat is, ellenben a hallgatók nevében tárgyaló egyes szereplők politikai érdekeket követnek, és a tárgyalások megszakításában érdekeltek.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.