
2012. szeptember 11., 10:572012. szeptember 11., 10:57
Az amerikai kormány állja annak a mintegy 70 ezer életben maradt tűzoltónak, rendőrnek és a mentésben részt vállalt személynek a rákszűrését és kezelését, akik segédkeztek a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás következményeinek felszámolásában – jelentették be hétfőn Washingtonban.
Az amerikai munkavédelmi intézet (NIOSH) bejelentése értelmében a kezelés a rák mintegy 50 fajtájára terjed ki. Az intézkedés a mentés részvevői mellett érinti az egyéb túlélőket is, akik ki voltak téve a Világkereskedelmi Központ (WTC) három hónapig füstölgő romjai közül felszálló káros anyagoknak.
Az érintetteket a Barack Obama elnök által 2011. január 2-án aláírt, úgynevezett Zadroga 9/11 egészségügyi és kárpótlási törvény értelmében részesítik majd ellátásban.
A terrortámadáshoz köthető betegségekbe az elmúlt 11 év során mintegy 1000 ember halt bele. A New York-i tűzoltóság a múlt héten kilenc névvel egészítette ki a tragédia következtében, betegség miatt elhunyt tagjainak emléktábláját. Ezen a listán ezzel együtt már 64-en szerepelnek.
A Zadroga-törvény értelmében 4,2 milliárd dollárt fordítanak a 2011. szeptember 11-i támadások következtében megbetegedett emberek gyógykezelésére és a kárpótlására. (A törvény névadója, James Zadroga detektív, aki a terrortámadás után órákig dolgozott a WTC romjai között, és tüdőbetegség következtében 2006-ban, 34 évesen elhunyt.)
A WTC ikertornyainak helyén felépítendő épületegyüttes 2016-ban készül el.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.