Hirdetés

Államfőjelölt lenne, lemond a francia miniszterelnök

Manuel Valls francia szocialista miniszterelnök bejelentette, hogy elindul a jövő évi elnökválasztáson és ezért kedden benyújtja a lemondását.

MTI

2016. december 05., 21:272016. december 05., 21:27

2016. december 06., 11:092016. december 06., 11:09

„Elindulok, mert nem akarom, hogy Franciaország újraélje a 2002-es megrázkódtatást a szélsőjobboldallal a második fordulóban\" – mondta hétfőn a miniszterelnök a Párizshoz közeli Evry polgármesteri hivatalában tartott beszédében. Manuel Valls – aki 2001 és 2012 között volt a város polgármestere és nemzetgyűlési képviselője – arra utalt, hogy 14 évvel ezelőtt az elnökválasztás második fordulójába Jacques Chirac konzervatív jelölt mellett a Nemzeti Front jelöltje, Jean-Marie Le Pen jutott be, maga mögé utasítva valamennyi baloldali jelöltet. Az elnökválasztás második fordulóját akkor Jacques Chirac nyerte meg a szavazatok 82 százalékával.

A kormányfő hozzátette, hogy Francois Hollande államfővel teljes egyetértésben kedden benyújtja a lemondását, azért, hogy „teljesen szabadon\" indulhasson az elnökválasztáson, illetve azt megelőzően a baloldal államfőjelölt-állító előválasztásán, amelyet a kormányzó Szocialista Párt január 22-én és 29-én rendez meg. Manuel Valls jelöltsége azóta nem kétséges, hogy a népszerűsége elvesztése miatt Francois Hollande csütörtök esti televíziós beszédében bejelentette, hogy nem jelölteti magát újra egy második mandátumra.

Már hét politikus jelezte, hogy részt vesz a szocialisták megmérettetésén. Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter és a radikális baloldal vezetőjének számító Jean-Luc Mélenchon viszont nem kíván megmérkőzni az elnökjelölti posztért. Mindketten közvetlenül az elnökválasztás első fordulójában állnak rajthoz, ezáltal 2002-höz hasonlóan több baloldali jelölt is megmérkőzik majd az egy hete konzervatív jelöltté választott Francois Fillonnal és Marine Le Pennel, a Nemzeti Front jelöltjével.

A Harris Interactive közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott felmérése szerint Valls a baloldali előválasztás esélyese; a szavazatok 24 százalékára számíthat, az elnökválasztáson viszont nincs esélye bejutni a második fordulójába. „Mélyen felháborít az a gondolat, hogy a baloldalt diszkvalifikálják az elnökválasztásból, azt akarom, hogy ez a felháborodás vezéreljen minket. Érzékelem a megosztottságot a baloldalon, de meddig fogjuk ezt a cirkuszt elviselni? ... Tudom, hogy megvan az összefogás iránti vágy. A jelöltségem a megbékélésé\" – hangsúlyozta a baloldali kormányfő.

Elemzők arra emlékeztetnek, hogy az 54 éves, Barcelonában spanyol apától és svájci anyától született, s csak 20 éves korában francia állampolgárrá lett kormányfő nevéhez fűződik annak megfogalmazása, hogy a szocialista táboron belül „két, egymással kibékíthetetlen baloldal\" létezik, a modern szociáldemokratákkal szemben a hagyományos baloldaliak. A kormánypárt belső ellenzékéből érkezett miniszterek éppen akkor léptek ki a kormányból, amikor 2014 márciusban a francia sajtóban „baloldali Sarkozynek\" is nevezett Manuel Vallsot nevezte ki az államfő miniszterelnöknek.

Több jelenlegi kormánytag neve is felmerült Valls utódaként a kormányfői székben, köztük Bernard Cazeneuve belügyminiszteré, Jean-Yves Le Drian védelmi miniszteré és Marisol Touraine-é, aki az egészségügyi tárcát irányítja. Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés